Tóth Krisztina: Világadapter

A Pillanatragasztónál írtam (ennek már lassan két éve), hogy a tapasztalatok könyve. Nem akarom ismételni magam, de most is ezt tudom mondani. T.K. is utal az egyik interjúban arra, hogy vannak időszakok, amikor összegez az ember, rendet csinál ,mi volt eddig és hogy mi lehet még előtte. Ennek a kulcsa a leélt, megélt idő. Kinek mennyi, de ahogy telnek az évek, ezek a gondolatok halmozódnak,szaporodnak. Persze, sok minden kiesik, meg elfelejtődik, de van az emlékeknek egy olyan tulajdonsága, hogy a legváratlanabbkor jönnek elő. Mivel közel egyidősek vagyunk, így jó néhány versénél úgy éreztem, hogy értem a szándékát, az üzenetét. Ez nem volt mindig jó érzés. Annyiban viszont mindenképpen, hogy meg-megélünk helyzeteket, életeseményeket és ha én nem is tudok vagy tudnék ezekről beszélni, a sorai elmondják helyettem. Talán erre valók a versek, és ha így van, akkor ő mestere a költészetnek.

Tóth Krisztina: Pillanatragasztó

A tapasztalatok könyve. Nem biztos, hogy a sajátunké, nem biztos, hogy a közelünkben élőké, és az sem biztos, hogy láttunk vagy hallottunk már ilyet, vagy akartunk látni és hallani már ilyet, vagy ha hallunk, látunk és olvasunk ilyet, akkor meg is akarjuk tapasztalni. Hát hogyan is akarnánk szenvedni, meg minek is, meg miért is. Keressük a szépet, a boldogságost, a hiánynélküliséget, az egyenletes napsütést és hőmérsékletet, de a hó is lehetőleg egyformán essen és csak annyi, amennyit még van erőnk, kedvünk majd ellapátolni. Na, de kérem, nem azt kapjuk általában, amit szeretnénk. A postán akkor hosszú a sor, amikor mi megyünk be. A kedvenc felvágottunk (akármink) akkor fogy el, amikor nagyon ennénk már olyat. Váratlan vendég jön, nincs mivel kínálni. Valami ilyesmi a könyv. Hogy szinte előre tudod mi lesz, aztán mégis meglepődsz, mert miért ne, jobbat vártál (mindig jobbat várnál, az élet remény nélkül semmit nem ér) de nem azon csodálkozol, ami lett, hanem azon, hogy tudtam, hogy ez lesz. Kiszámítható az élet? Tudom, hogy amikor jobbra fordulok, balra kellett volna mennem? Hajnalban, ébresztő után kávéztam a takarító kollégákkal. Kollégák, mert egy helyen dolgozunk, tulajdonképpen egy célért is, csak más teendőkkel. Kedvelem őket. Nem kertelnek, nincsenek nagy vágyaik, reálisak, racionálisak, reggelente helyrevágják az álmaimat. A lényeg, hogy tegnap hajnalban meséltem nekik a könyvről, T.K.-ról, az előítéleteimről, hogy már helyből nem fog tetszeni a könyv. (ezt most nem magyaráznám meg) ma viszont, két öngyújtóláng lobbanása között azt mondtam: tévedtem. Szóval, ez egy ilyen könyv. Nekem egyébként már ragadt össze a szívem az ujjam pillanatragasztótól. Csak ezt akartam még elmondani.

Tóth Krisztina: Pixel, Vonalkód

Amikor minden és mindennek az ellenkezője is igaz ...

Az első ami az eszembe jutott (mind a mellett, hogy értem a tetszési indexét a könyveinek), szóval az első gondolatom az volt: feltupírozva. Mit értek ez alatt. Hétköznapi, mindennapi történetek színes, néhol nekem már giccsbe hajló mondatokkal. Ezek közül van amelyik ismétlődik is, számomra indokolatlanul. Többször is felmerült bennem a kérdés, hogy – na és akkor mi van? – hát ilyenek vagyunk, van amikor tanulunk az „élet adta” leckékből, van amikor nem. A történetek önmagukban, egyszerű (meg)történéseikkel is megállják a helyüket. Nekem nem kell ennyi minden (ennyi direktség, modorosság, közhely, inkább a Pixelben) ahhoz, hogy egy ember élet-történeteit átérezzem vagy megértsem. A „gyakorlott” olvasót tartom olyan mély érzelműnek és emellett tágnak a külvilágból is adódó, befogadó amplitúdóját, hogy a kevesebbel is beéri. A Vonalkódnál még éreztem ennek az aránybeli eloszlását, a Pixelnél már kevésbé. Kétségtelen viszont az, hogy Tóth Krisztinának van még és lesz is a tarsolyába olyan, amivel valóban hozzá tesz, nem csak az emberek lelkiismeret-ébresztgetéséhez, hanem a kortárs magyar irodalom palettájához is.
Akinek ilyen gazdag az érzelemvilága és legalább ilyen nagy az „elmondani akarása”, annak érdemes lesz figyelni a további munkáit is.

Ez volt az első értékelésem a könyvről, ami kiváltott némi visszhangot. Nem túl jókat. Megírhattam volna finomabban is, kevésbé nyersen? Vagy kivehettem volna a jelzőket,de akkor a "hogy tetszett vagy hogy nem tetszett" kérdésre a válaszom egy kissé nehézkes lett volna. Ezért gondoltam, írok egy másik gondolat-folyamot is, csak úgy...

Tóth Krisztina két kötetét vettem kézbe a hétvégén, nagy érdeklődés volt bennem, mert a könyvei - úgy láttam - megosztják a közvéleményt. Ha valaki ír valamit róla, azért, ha valaki nem, csak rányom mondjuk 3-4 csillagot, lájkot, akkor azért. A Pixellel kezdtem és az indítást remeknek találtam. Elindultunk a kéztől, ami ezt a könyvet is írta és a testrészekből összeáll majd az ember. Nem csak kívül hanem belül is. Minden testrésznek meg van a maga története. Bennünk is és általunk is. 

A kézről: mit árulhat el, a kezünk rólunk? Ápoltságot vagy ápolatlanságot, vannak "dolgos kezek" és zongorista ujjak, van akinek a dohányzás színesíti és van akinek a körömlakk. Vannak rövid, tömör ujjak és vannak kacsó-kezek, van aki simogat vele és van aki üt. Van aki hadakozik vele és van aki imádkozik. Van aki fog és van aki elenged

A szem: van aki lát vele és van aki csak néz. Van aki rád és van aki félre. Van akinek a lélek tükre. Van akinek még az sem áll jól. Van akinek fehér bot jár hozzá és van akinek egy "belekarolás". 

 A láb:  aki lép vele és aki mozdulatlan , aki előre és aki hátra, aki "pihenj-be" és aki "vigyázz-ba", aki zokniba,  és aki harisnyába, aki felfele és aki lefele, aki takarva és aki megmutatva, aki szét, aki össze, aki keresztbe

A fej: na, ez az ami mindenkinek kell, hogy legyen, és van aki "használja" és van aki nem is akarja, van aki bólogat vele és van aki csak rázza, van akinek hajas és van akinek kopasz, van akinek kalapos és van akinek kendős, van aki feléd és van aki el fordítja. 

A tenyér: van aki olvas benne és van akinek csattan, van akinek kérges és van akinek sima (tenyér a hátamhoz ér... ) , van akin nyomot hagy és van aki belecsókol

...és sorolhatnám, hogy a fülhöz kell a hallás, az ujjakhoz a mutogatás, a hüvelyhez a pénisz, a bokához a lábfej, a szívhez a tüdő, a combhoz a a fenék, a köldökhöz a zsinór, a mellhez a bimbó, a nyelvhez az ízlelés, a hashoz az ágyék, a péniszhez a hüvely, a foghoz az áll, az állhoz a száj, a talphoz a sarok, a szájhoz a hang, az ínyhez a fog, a tarkóhoz a fej, a háthoz a gerinc, az orrhoz az oxigén, a térdhez a kalács :), az anyajegyhez a bőr, a fenékhez a ....

és a lábfej? Kimaradt.

Tóth Krisztina Pixelje az embert és a töredékeit mutatja meg.
Egészben és darabokban, széltében és hosszában, bánatban és örömben.
Játék ez vagy valami más...?