Vámos Miklós: Apák könyve

Apám, 
én írok neked Önnek az apámnak azért írok, mert úgy érzem, beszélgetésben beszélgetni nem tudok nem akarsz nem tudsz nem tudunk. 
(…) 
Ameddig 
Mióta 
Amióta az eszemet tudom, te kicsit mindig többé-kevésbé beteg vagy, és semmi más nincsen, csak hogy tégedet hagyjunk lógva békén, mert neked árt az izgalom.De mért 
miért izgalom az, ha valaki beszél megnyílik beszélget? Ha egy apa és a fia Ha egy apa a fiát úgy tekinti Ha egy apa és a fia közt Létrejön a bizalom? Ha éreztetik kifejezikjelzik a kölcsönös szeretetet? Hol rontottuk el, apa? 
Mikor romlott Mitől 
Mié 
?!?!?!?!?!?!?!?!?!?!?!??!?!?!

Jó könyv. Nagyon.
És közben ceruzával otthon írogattam, hogy ki kicsoda, ki kinek a fia, mit csinált, és hogyan halt meg. 
Érdekes volt ez az előre-látás dolog. Nem mondom jóslatnak, mert az más. Tudták, hogy mi fog történni, csak azt nem, hogy hogyan. 
Hogy milyen lesz az út, amíg oda eljutnak. 
És a lényeg éppen ez volt. 
Szeretem a Napfény ízét, sokszor láttam, szeretem a Sorel-házat, szeretem Médea gyermekeit is. 
Most ezt is hozzájuk teszem magamban.


Az író honlapja:
http://www.vamosmiklos.hu/

Vámos Miklós: Anya csak egy van

arcomon csak mosoly lehet és derű, mert az élet végsősoron naccerű, tirararamm


Amikor kézbe vettem a könyvet, sokáig gondolkodtam, hogy miért ilyen alakúra, miért ekkorára és miért ilyen rövid sorokkal lett elkészítve. Szóval, tele voltam miértekkel, pedig még egy sort sem olvastam belőle. Miért kékkel van az író neve írva és a címe rózsaszínnel vagy valami hasonlóval. Aztán azt is néztem, hogy a „csak” szóból egy tűhegyes vonal, mintegy apró dárda, arra utalhat, hogy olvasás közben, majd el fognak találni a szavak.
Elkezdtem és ezt a 219 oldalt hamar elolvastam. Meg lett a dárda hegye, el is talált, a rövid sorok feszültséggel teli lendületet adtak és bár nem vastag, de mégis „súlya” van és nem egy retikül könyv, sem kívül sem belül. Közben mégis mindent egyensúlyban éreztem. Egyensúlyban volt a humor és a mély gyász, a félelem és az élethez nélkülözhetetlen bátorság. Úgy gondoltam, az író bölcsen ránk – rám, az olvasóra bízza, hogy ha akarom megvisel, ha akarom sírok, ha akarom, olykor mosolygok a regényen. 
Mosolygok az anyán meg Ladón meg magamon, mert ilyenek vagyunk, mint ők. Szomorú mosolyt csal az arcunkra és néha kissé félrehúzzuk a szánkat, ha eszünkbe jutnak a megélt és az elmulasztott pillanatok. Láttam Vámos Miklós arcát közben, ahogy egy arcizma se rándul, ahogy mesél. Csak sejteni lehet, hogy amit mond, azt ugyan humorosnak szánja, de mögötte mást is elrejtett. 
Ezt kedvelem benne és ebben a könyvében is. Rám bízza, hogy azon amit mond, én éppen nevetni akarok vagy sírni. Nincs benne előrenevetés, nincs benne hangulatkeltés. Nem mesterkélt, csak az van, amit ő mond. Szemével közben keresi a megértő arcokat. Így olvastam ezt a könyvét is és úgy érzem  nem értettem őt félre. 
S a végén, mikor újra előre lapoztam fedeztem fel, hogy a „A halálnak van humorérzéke” mondat egyre fogyó 12 sorában a 9. sor ezt mondja: „A halálnak van éke.” A ék szó kettős jelentését gondoltam végig és azt, hogy mindkettő el van rejtve a sorok között. Az ék, mint a fejsze vagy balta, amivel a fák törzsét kettéhasítják, kivágják. 
És az ék, mint dísz, mint méltósággal leélt élet és tisztelet az elmenő felé. 
Az író honlapja:
http://www.vamosmiklos.hu/
A teljes könyv itt:
http://mek.oszk.hu/02900/02984/02984.htm