Györe Balázs: Halálom után eltüzelni!

Mindannyian írunk egy könyvet. De nem mindannyiunké kerül nyomtatásba. Lélekben, szívben, fejben írjuk, előtte, közben, vagy mindenek után. Anyám (Apám) mindig elmondja, hol találom majd a… Anyám (Apám) mindig megmutatja hol van a… Anyám (Apám) mindig felírja, hogy ez kinek a… Anyám (Apám) mindig a lelkemre köti, hogy ezt majd adjam oda a… Anyám (Apám) csak rendezi a… dolgait, az emlékeit, a megmaradóit, a padlást, a kertet, a hűtőt, a kamrát, a fiókot, a szekrényt, a születési karszalagomat, az első rajzomat, a rágóba ragadt hajamat, az otthagyott iskolám csalódását, az elvégzettek büszkeségét,  az életem számára fontos pillanatait. Az életét. Ő az anyám (apám), s elengedve majd, az ő könyvét az enyémhez teszem. Én is (s)írok. 

Györe Balázs: Halottak apja

Meghallottam az időt.  
Most, hogy elolvastam az anya-könyv után (Halálom után eltüzelni!) az apa-könyvet is, azon gondolkodtam,  lehet-e ezekről a könyvekről bármilyen véleményt is írni. Úgy értem ezt  -és nem kell velem egyetérteni –, hogy itt  van egy ember, elmondja, leírja, megvallja, bevallja, vagy akár fel is rója (magának) az emlékeit. Hát milyen nehéz dolog ez? Milyen nehéz bármit is elmondani, leírni magunkról, az életünkről, a velünk történtekről, legyen az jó, vagy rossz dolog, de főleg a rossz dolgokról nehéz beszélni. Kell hozzá valamiféle bizalom, bátorság, őszinteség (magunk felé elsősorban), felelősség (hiszen bármikor újraolvasható, ha már le van írva), olvasója leszek a saját életemnek és másokat is olvasóvá teszek. Hogyan lehet eldönteni, hogy ezt valaki jól írta-e meg vagy sem? Azt értem, hogy a közlés (ha már nyomtatásban megjelent) nem mindegy, hogy milyen. Nem mindegy egy könyv szerkezete, felépítése, szándéka, meg ilyesmik.  Szóval, én az ilyennel elfogadó vagyok. Ha szenvedve, ha fájdalmas kétségek közt, ha ironikusan, ha érzéketlenül, vagy érzékenyen, ha keveset mond, vagy túl sokat,  ha bárhogyan is, de el akarta mondani. Ha ő így akarta leírni, akkor így írta le. Különbséget azért érzek a két könyv között és ezért is tudom csillagozni. A különbséget pedig abban látom, érzem, amit bennem kiváltottak a sorai. Igen, talán így is lehet olvasni és akkor nincs se neki, se az olvasónak hiábavalósága. De kétségem van, hogy talán nem jól olvasok. Na, nem baj, csak költői kérdések voltak magamnak. Amit ti írtok-írtatok az anya-apa könyveiről,  azokban ott vannak-lesznek a  válaszok. Hiába írtam? Hiába szólítottalak, idéztelek?Őr voltam a kapuban, aki megpróbálta gondosan megvizsgálni, mint engedhet átgondolatokból, érzelmekből és naplóidból a nagyobb nyilvánosságnak. Fej és írásvoltam. Olvasód voltam.

Györe Balázs: Boldogkönyv

Minden esetben magamat akarom megérteni… -mondja Györe Balázs valahol és dokumentálja az életét. Írásterápia. Ezt még el akartam olvasni tőle és róla, a feleségéről, a fahéjas pirítósról, a hálóinges kórházi sétákról, az értelem és érzelem összeomlásáról, a feltápászkodás reményéről. A választalan kérdésekről. arról, hogyan lehet egycsapásra meglátni az életet, hogyan lehet várni a csak rosszból, a csak jót. Ingoványban járni, s a Bölcsesség könyvében sem találni kedvünkre valót. Azt írja: A boldogság azt jelenti, hogy önmagunk birtokában vagyunk.– és nyugalmat szőne, mint Pessoa, nyugalomból szőnyeget és a felesége lába elé terítené, hogy erre lépjen reggelente. Nem szépet írni, szólni, hanem épet, a roncsmondatokból boldogmondásokat. Tudom miről beszél.  "Próbáljak meg egy csínyt? Közelítsem meg észrevétlenül az örömöt?Lopózzak mögéje lábujjhegyen, és egy hirtelen mozdulattal fogjam be a szemét? „Na,ki az? Ki vagyok?” – kérdezzem, vagy csak várjam, hogy az öröm mondjon valamit,próbálja meg kitalálni a nevem?" Boldogkönyv ez, ha ő mondja. 

Györe Balázs: Ha már ő sem él, kérem olvasatlanul elégetni

„…ez semmi esetre sem regény vagy kitalált történet, se nem műalkotás: csupán a nyers valóság. Afféle dokumentumregény…” (Ottlik Géza)  
Van aki családregényeket ír. Mondjuk egy nagyot, vagy kettőt, amikor úgy érzi, hogy lezárul egy korszaka, összegzés kell, megörökítése mindannak ami vele történt. Van aki meg minden életfordulóját papírra veti. Györe Balázs az utóbbi, saját bevallása szerint mindent rögzít, leír, ami vele történik. Mindent, ami érinti, megérinti, amit kap, vagy éppen elveszít az élettől, az életből. Nem sorrendben olvastam, lassan mégis összeáll a kép. Összeáll egy élet, egy emberkép, egy családtörténet, ami nem abban különbözik, hogy több jót, vagy rosszat kapott mint bárki, hanem abban, ahogy megélte, ahogy emlékezik, ahogy emléknek szánja.  
Ezek a homokzsákok az én szívemen.