Marilynne Robinson: Lila

Gondolkodtam, hogy mit tudnék még hozzátenni sophie értékeléséhez (a figyelmetekbe ajánlom), azon kívül, hogy köszönöm neki a Gileadot és ezt a könyvet is. Ezek jutottak az eszembe: Vannak , tiszta (szép) lelkű emberek. Ők olyanok, hogy miközben olvasod az életüket, vagy beszélsz velük, akkor azt érzed, vagy érezheted, hogy ilyen egyszerűen is lehetne élni. Hogy talán elég lenne mindig csak annyit látni, tudni, megérteni akarni a világból, ami a legfontosabb, ami közel visz másokhoz, ami egy lépést tesz a jóság és a szépség felé. Lila ilyen. Ha lányaim lennének, a kezükbe adnám a regényt. És ilyen Ames tiszteletes (Gilead) is, fiaim vannak és a kezükbe adtam. Belenéztek, az már jó. És gyanítom, hogy az írónő, Marilynne Robinson is ilyen, vagy hasonló, mert másképpen nem tudta volna így megírni ezeket a könyveket. És az lenne a jó, ha az olvasó meg ilyenné válna, miközben Gileadban jár. Megpróbáltam – megpróbáltattam.

Marilynne Robinson: Gilead

Nemrég megkérdezte tőlem valaki, hogy milyen ez a könyv. Azt válaszoltam rá: tisztességes. Nézett is rám kérdően, mert valami többet, vagy mást várt, jogosan, persze, de, ez a szó jutott elsőként az eszembe. Nem magyaráztam túl, csak kiegészítettem még azzal, hogy bölcs és nagyon emberi. Talán szűkszavú voltam, ezért most ,(azokhoz a méltató értékelésekhez hozzátéve, amit eddig írtatok róla) mondom, hogy ez egy család története az apákról és fiaikról. Őszinte, egyenes mondtatok egy halálra készülő embertől, aki számot vet magával és Istennel, a gyökereivel, a megélt és elmulasztott perceivel. Összegzés, vallomás, elmélkedés a fiának, az utókornak, a hitről és a kételyekről, a földi és az azon túli életről, a vívódásokról és a megtalált válaszokról. John Ames megfáradt hangján úgy mesél, mintha ott ülne az olvasó mellett. S miközben „hallgatjuk”, úgy érezzük, hogy mindaz ami neki a múlt, az elmúlás, az nekünk a jelen, a jövő, a még meglátható és megérthető szépsége a világnak, s a benne és a bennünk élő embernek. Jó lenne majd így emlékezni, átadni és elmenni a saját történetünkből.