Esterházy Péter: Termelési-regény (kisssregény)

Elővettem az Esterházy regényt, az ő kisssregényét. Olvastam már, de akkor még nem volt meg bennem a kellő ismeret (ha szabad így mondani), az érdeklődés és a néhány év múlva már néma főhajtássá változott tisztelet sem EP felé. Akkoriban csak úgy elolvastam, sokan beszéltek róla és én nem akartam lemaradni. Csekély értelmem volt még a regény befogadására. Fiatal voltam, gyakorlatlan olvasó és gondolkodó. Ezek nem mentségek, nem is annak szánom, pusztán jelzem, így magamnak, hogy az idő múlásával eljöhet és el is jön az az idő, amikor újra elő kell venni, lassan ízlelve a szavait, mondatait. Mennyivel másabb ez a kézbevétel most, amikor már nem értetlenül (éretlenül?) haladok a sorain, hanem meg-megmosolyogva és rá emlékezve lapozok a könyvben. 

EP-ről kéne beszélnem (írnom), arról, amit és ahogy ő beszél és ír. De nem megy. A kötet van a kezemben, sokszor mégis félrenézek, a nevetését látom, az ő félrenézéseit, a vidámságát, a soha meg nem tört humorát. Ezt akarom látni. 

Ha most kívánni, kérni lehetne valamit, akkor megtenném. De a teljesíthetetlenség miatt már csak emlékezni tudok és majd mindig újra elővenni. Nem mindig, örökké. 

Kőrössi P. József (szerk.): EP 1950–2016 A megrendülés segédigéi

Most mindenkinek mélyen hallgatni kellene, még a kabócáknak is  
Hallgatni nehéz. Szaxofonozz, majd Amit maga után hagy egy ember, egy volt élet, azt a szavak tudják megtartani. Az emlékezés is milyen abszurd dolog. Megírni, hogy találkoztam vele, beszéltünk, olvastam, közöm volt hozzá. Hogy nem találkoztunk, sosem beszéltem vele, nem olvastam és mégis volt hozzá közöm. Engedte, hogylegyen Nemrég én is meséltem, felidéztem és azt is mondtam,  ha nem olvastál még EP-től semmit, akkor itt ez a könyv. Mások által ismerheted meg a nincset. És ahogy haladsz majd felé , a szavak (b)irodalmában találod magad, a csodálatos életben, avan-ban . 
Mintha mégis volna. 

Marianna D. Birnbaum: Esterházy-kalauz Marianna D. Birnbaum beszélget Esterházy Péterrel

– Mondják – kezdte Fancsikó, s tolt egyet a labdán –, az írás, mint a hagyma: újabb és újabb rétegek bomlanak le róla. 
Nemrég olvastam Balassa Péter gondolatait EP könyveiről (Segédigék) és most meg EP-t olvastam a saját köteteiről. Jó volna, ha nálam lenne Balassa könyve is (fejből nem merném idézni) és akkor le tudnám írni, hogy ő mit mondott pl. a Termelési-regényről és mit az írója. Egyébként nem lenne könnyű dolgom, mert Esterházy úgy kalauzol , hogy teljes szabadságot ad arra, hogy miről mit gondoljunk, hogy hogyan olvassuk őt és mit jelentsenek nekünk az ő szövegei. Szóval, nem könnyíti meg a helyzetünket az értelmezésben, a mi miért van éppen ottban, a vendégszövegek alkalmazásában, azok létjogosultságában. A könyvben baloldalon az interjút olvashatjuk, a jobboldalon pedig az idézeteket, vendégszövegeket. Figyelmes olvasást vár el tőlünk. …én nagyon tehetséges olvasó vagyok (EP) Kinyit ,megmutat és bevezet az ő irodalmába (itt megint írhatnám úgy, mint a múltkor, hogy a (b)irodalmába), részt enged a csöndezéseiből és nézdegéléseiből . 
Közvetlenül ezután újra elolvastam a másik beszélgetőkönyvet is. (Az évek iszkolása). Erről nem szeretnék most írni. Talán csak annyit, hogy Marianna D. Birnbaum megemlíti a könyv elején, hogy: „Közel huszonöt évvel ezelőtt készült az Esterházy-kalauz. Ha ennek a kötetnek is olyan sikere lesz, mint annak volt, akkor huszonöt év múlva újra írunk egyet.” 
Nem lesz több ilyen beszélgetőkönyv.

Esterházy Péter: Harmonia Caelestis

A Harmonia Caelestis nem csak vérbeli Esterházy-alkotás, nemcsak vaskos regény, de valóban igazi nagyepika is (…) Igen jelentős alkotás - az újabb magyar irodalom kiemelkedő műve.
( Legeza Ilona) Nélküle nincs (sincs) magyar irodalom. Meg kell őt szokni, kérem szépen, kisilabizálni kacifántos gondolatmenetéből a lényeget és már érthetővé és szerethetővé is válik. Matematikus, szabadfoglalkozású író. Sok díjat magáénak tudhat, köztük a Prima Primissima fődíját is. De őt ez nem nagyon foglalkoztatja Én ezzel nem foglalkozom. A díjaknak örülök, egyéb konstruktív gondolatom nincsen róluk. A Harmonia Caelestis és a Javított kiadás után is vallja, hogy mégiscsak jó szakma ez, de minden könyve után „üres járatba kerül” – és sose tudja, lesz-e következő könyv. A Javított kiadást követően azt mondta, attól féltem, hogy ezután majd komoly embernek kell lennem, merthogy tehetséges örülőnek gondolja magát. A könyvet remekműnek tartják, de volt egy plágium ügye is a németekkel
 http://nol.hu/kult/plagiummal_vadoljak_esterhazyt
„Ki tudná felsorolni mindazokat az édes hangzatokat, amelyeket a régi magyar emberben megütött az Esterhazy név kiejtése…?” 

…még hogy a nevük, de a történetük…
Mit vártam egy bal-agyféltekés  matematikustól, írótól…? 
Azt amit kaptam és hordoztam én is vele együtt a történelem puttonyát. 
Egy olyan családba születni, ahol csak a legnevesebb tagok száma eléri a 40-et és ehhez a grófsághoz és hercegséghez még a „fehér lovakat” (herceg fehér lovon)  hozzá sem számoltam, nem csekélység. 
Sokszor örültem az „én kis falumnak” ( J.Menzel után szabadon), hogy egyszerűen csak a sparhelt volt az a hely ahol mi összejöhettünk és nem a lovagtermi asztal ill. szék, amit az öreg Miklós gróf egyszintre vágott a családi béke kedvéért.
Vaskos, súlyos könyv, igen ,kellett a könyvtartó párnám megint, mert se tartani se befogadni nem volt egyszerű. A könyv két részéből a másodikat, a család történetét és vallomásait tudtam könnyebben követni. De jól szórakoztam az elsőn is,főleg a nyakatekert mondatok tudtak éjszakánként ébren tartani és nem kevésbé szórakoztam magamon – azon, hogy többször is rá kellett döbbennem, nem tudom ki kicsoda és hova ment és minek. 
És most, hogy elolvastam – bár sokáig fogom még emészteni – mégis nagyon büszke vagyok magamra, nem kevésbé, sőt sokkal jobban az íróra, hogy ezt a remekművet megírta.
Erről a könyvről nem lehet beszélni, sztorizni vagy nagy jeleneteket elmondani, mert az egész úgy ahogy van, egyben ismerhető meg. És kell ismerni. 
Ahogy nagypapa is mondja: „Létezni annyi, mint múltat fabrikálni magunknak.” 
Majd az író mindezt vállalva – válaszolva : „én nem rokonságban állok a családommal, hanem része vagyok, az vagyok, én vagyok az” 
Kapcsolódó cikkek, írások:
Váradi Júlia beszélgetése az íróval
http://esterhazy.irolap.hu/hu/a-dijaknak-orulok-egyeb-konstruktiv-gondolataim-nincsenek-roluk