Szécsi Magda: Szia, Frici / Gyöngy

Töredéklét ez is. Mind a két történet az. 

Szécsi Magdának ez a könyve valódi tanúságtétel. Úgy, ahogy ezt Ferge Zsuzsa az előszóban ki is mondja. A két sorstörténet között ugyan van jó néhány év, meg egy sínváltás, amit mi felnőttek rendszerváltásnak mondunk. Még sincs igazán nagy távolság, különbség, szakadék közte. És ez a könyv egyik döbbenete a számomra. Akár ugyanaz a személy is írhatta volna, a „néma kiáltásuk” hasonló. Mindkettőben a beletörődés az elfogadás könnyeit látom és a túlélés vágyát, erejét. A második „levél” (Gyöngy) idézett fel bennem emlékeket. Dolgoztam utógondozóban, S.O.S. Lakásotthonban, ahol intézetből kikerült 18-24 év közötti fiatalokkal éltünk együtt. Együtt éltünk velük valóban, hiszen váltva ugyan – mi nevelők – 3 napig bent laktunk és velük főztünk, ettünk, vásároltunk, tévéztünk (szocializálódtunk), mint ahogy ezt egy családban szokás. Mi is megéltük az ő életüket, a gyermekkoruk mindent átható szegénységét. Nekik ha volt is már valami család-élményük, az nem az aminek lennie kellett volna. Úgy, ahogy ebben a könyvben is látjuk. Jó volt most erre visszaemlékeznem. Jó volt Gyöngy szavait, megélt érzéseit olvasnom. Sok mindent most újra élhettem és sok mindent most értettem meg, az akkoriban elhangzott szavakból. 

Tanúságtétel volt nekem is.

Szécsi Magda: Töredéklét

A könyvet megmutattam egy hajléktalan ismerősömnek, az ő véleményét is tolmácsolom. 
Ha valaki látott már közelről hajléktalant, ha valaki adott már teát nekik amikor hideg van, ha valaki hívta már be Melegedőbe, ha valaki járt már hajléktalanszállón és próbált velük beszélgetni, ha valaki intézett már személyit, tb kártyát, munkát nekik, ha valaki adott már legalább egy zoknit nekik – amit kesztyűként a kezükre húznak ha mínusz van… az tudja, hogy ezt a könyvet egy hajléktalan nem szívesen olvasná el magukról. Én sem szeretném, ha ezt és így írnának rólam. A kevesebb néha több, sokkal több. Szomorú vagyok, ha ilyen egy igazi mai, fontos könyv! Ha tényleg ilyen szavakat kell a „valaha emberként élt” – és elnézést ezért – az egyébként értelmiségiből lett hajléktalan szájába adni/írni, mert így lesz hatása, akkor nagy baj van velünk. 
Nem a világgal, velünk! 
Nem tudtam aludni ettől a könyvtől! Azért lett 1*, mert én a hajléktalan ember oldaláról próbáltam olvasni. Mit szólnék én ehhez, ha így írnának rólam, még akkor is, ha van benne igazság. Mert biztos van ilyen kivetett ember is. De az, akinek megmutattam, ő 20 éve él köztük és neki nagy bánatot okozott. 


Ennek ellenére és így utólag "belejavítva" a saját írásomba, azt kell mondjam, hogy a könyvet érdemes elolvasni. Semmiképpen nem volt célom Szécsi Magda írását, munkáját, hozzáértését és meglátásait megkérdőjelezni, és bármilyen - a hajléktalanokért végzett szolgálatát - kétségbe vonni.