Cserna-Szabó András: Szíved helyén épül már a Halálcsillag

Nagyon kell kedvelni Cserna-Szabó Andrást ahhoz, hogy ezt a regényét, ami az első regénye, lendület veszteség nélkül végig olvassuk. A feléig ez akár gond nélkül is sikerülhet, de utána lesz egy valamiféle tömény érzésünk, ami a garatunkban gejzírként tör elő, és csak nyeljük-nyeljük. Nem csak a soha vagy alig hallott ételek nevei miatt is. Van ebben minden, mi szem-szájnak ingere lehet. Nálam főként a szemnek, mert kellően vizuális vagyok, de ebben az esetben (könyvolvasás) nem volt az előnyömre. Filmszerűen pergett előttem Emlék Bundás együttérzésre, olykor szánalomra hívó életkockái. Néha kellett volna egy tovább tekerő gomb (tudom, egy könyvben lehet, akár többet is egyszerre lapozni – persze „véletlenül”, úgyse tudja meg senki), de ha már Bundást gyűrte az élet, ám legyen, gyűrjön engem is. Gyűrt is, és megkockáztatom, hogy nem mindig nevettem fel egyszerre a főszereplővel, vagy nem akkor, amikor kellett volna, esetleg akkor sem, amikor az író várta volna. Ez egyébként is jellemző tulajdonságom, de nem teregetem ki a saját „szennyesemet”. Ez szerintem nem baj. A lényeg, hogy nem nevettem ki, sőt úgy véltem, ha negyed ennyi humorérzékem lenne a saját életfilmemhez, már jobban járnék. Szóval, ez a tanulságom (az olvasás után), ez az utolsó előtti mondatom.

Cserna - Szabó András: Puszibolt

Légy erős és nyitott arra, hogy bármit is olvasol, azt Cserna-Szabó tényleg kigondolta és volt képe leírni. ;) A pofám leszakadt a döbbenettől és zsibbadt a röhögéstől. Pedig igen messzire áll tőlem az ilyen jellegű olvasmány. De csak az olvasmány, mert az életben azért én is tudok cifrákat gondolni és bizonyos esetekben mondani is. Szóval, néhol tükörként is működött.

Aki valaha is, akár csak néhány napig részt vett ebben az életnek nevezett hajcihőben, az tudja jól, hogy a balsorsnak végtelen számú maszkja van. Leggyakrabban nőnek öltözik, meg véres kardnak, túlzott magabízásnak vagy pálinkás üvegnek.

Cserna-Szabó a velejéig belenyúl az ember erkölcsi szépérzékébe és jól bekavar. Olvasás közben a következők zajlottak le bennem: jajj én ezt nem olvasom tovább…, na, jó még egy fejezet, atyaistenezhülye!, jujj, ez igen!, ez ám a beszéd!, aztamindenit, halkabban kéne röhögni, én ilyet soha!!!, tetszik, neeem tetszik, ez beteg, na végre egy jó könyv, adj még egy puszit, ez elmebeteg, tejóég és még tetszik is, ha valaki tudná, hogy én ezt olvasom, kinek kéne ajánlani?Húú, vége!, De kár…

Perverznek lenni éppen annyira normális, mint katolikusnak, vegetáriánusnak vagy mondjuk patikusnak. (...) Mert normálisnak lenni csak valamihez képest lehet. De erről a valamiről nekünk nincsen semmiféle tudomásunk. Ha majd lesz, kérem, akkor eldönthetjük, ki volt nagyobb idióta.


Gondolatok, vélemények, interjúk:
Hogy boldogok-e errefelé az emberek? Halvány fogalmam sincsen. Ezzel a mondattal nyit ki a Puszibolt és aki beinvitál minket  Babiczky Tibor . 
A boldogság lehetséges pillanatairól Fazekas Sándor  mesél.