Képírás

Semmi különös. Csak asztfaltfoltozók egy morgós novembervégi reggelen. Semmi különös, csak egy kislánykönyv, talán Beczássy Judit. Mintha abban olvastam volna, hogy az útépítő munkások, amikor elkészülnek egy jelentősebb szakasszal, mulatságot rendeznek. Összedobnak valami húsra valót, amit aztán sztaniolba alaposan becsomagolva, spárgával jól átkötözve belógatnak a nagy kátrányfőző autó üstjébe, és ott, a fekete szurok forró gőzében párolják-sütögetik hosszan. Úgy hívják, aszfaltpecsenye. 
Semmi különös, tényleg, csak mintha az a regénybeli hús beleesett volna a szurokba, mintha reménytelenül ráragadt volna a pecsenyére a sztaniol, mintha ráragadt volna, és csupa kátrányízű lett volna végül a hús. Mégis volt mulatság, mintha mégis lett volna – az volt a mulatság épp, az elrontott aszfaltpecsenye. 
Nézem a friss foltot: ragyogó fekete tükör. Semmi különös, csak egy tükör, ami keserű kátrányködöt ereget, miközben felböfögi az aszfaltpecsenyét. 
Végül csak nem mertem megkérdezni, van-e még ez a mulatságuk, mint annakidején. A képet is csak lopni mertem tőlük.
(@cippo)

Képírás

Kávé az utcán

mindig a legszebb álom közben csörren meg a vekker. kinyitod a szemed, a reggeli nap sugarai már beszűrődnek az ablak résein. lassan nyújtózkodsz, tetszik, hogy végre ma nem kell rohannod. komótosan felkelsz, és felöltözöl. indulás előtt az asztalról felkapod a fényképezőt és a telefont. a kulcscsomód csörgését a lépcsőház minden lépésedkor visszhangozza. kilépve a ház ajtaján érzed az nagyvárosi reggel illatát. ma nem sietsz, elindulsz az ódon házak között és nézed a korai napsugarak játékát az évszázados falakon, csinálsz fotókat. még nem ébredtél fel teljesen, de jó most, hogy minden lassú. a kapualjak között találsz egy kicsi, kávézót. tökéletes lesz most egy forró, illatos kávét meginni, hozzá egy friss sonkás szendviccsel.

(@gsuveg)

- És Terié?
- Neki nem volt.
- Hogyhogy nem volt?
- Róluk nem készült esküvői kép. Elmentek a tanácsra, vittek két tanút, aztán hazajöttek.
- A nagyapának volt pénze fotósra két évvel később, amikor Teri férjhez ment, akkor meg nem?
– Nem olyanok voltak a körülmények.
- Nem értem.
- Hát ez bonyolult. Teri egyszer… ott aludt Zolinál. Fáradt volt. Elaludt. Legalábbis ezt mondta reggel, de a nagyapád meg sem hallgatta. Akkor Zolinak el kellett őt vennie, de azonnal.
Persze nem lett volna baj, nem kellett volna mindenkinek tudni, de anyád, tudod …odavolt Zoliért. Jóképű volt, na. Én nem hibáztatom, nem volt lány, akinek ne tetszett volna a faluban. Iszonyatos patáliát csapott, amikor Teri nem jött haza este. Szegény nagyanyád csak tördelte a kezét, de anyád még a plébánoshoz is elrohant, állítólag gyónni. Gondolhatod, hogy nemigen lehetett várni az esküvővel, templomiról meg aztán szó sem lehetett. Elmentek a tanácsra, aztán hazajöttek. Terinek rendes menyasszonyi ruhája se volt. Anyád meg …
- Nem kell kíméletesnek lenned. Tudom, hogy nem szerelemből ment hozzá apámhoz. Ezerszer hallottam.
- No, add ide azt a képet. Becsomagolom.
- Nem kell.
- Vidd magaddal, mégiscsak a szüleid esküvői képe.
- Mondom, hogy nem kell. Add oda az ócskásnak. Majd eladja valakinek, aki elég ostoba ahhoz, hogy elhiggye, minden régi képben boldogság lakik.

(@Biedermann_Izabella)