Semmi különös. Csak asztfaltfoltozók egy morgós novembervégi reggelen. Semmi különös, csak egy kislánykönyv, talán Beczássy Judit. Mintha abban olvastam volna, hogy az útépítő munkások, amikor elkészülnek egy jelentősebb szakasszal, mulatságot rendeznek. Összedobnak valami húsra valót, amit aztán sztaniolba alaposan becsomagolva, spárgával jól átkötözve belógatnak a nagy kátrányfőző autó üstjébe, és ott, a fekete szurok forró gőzében párolják-sütögetik hosszan. Úgy hívják, aszfaltpecsenye.
Semmi különös, tényleg, csak mintha az a regénybeli hús beleesett volna a szurokba, mintha reménytelenül ráragadt volna a pecsenyére a sztaniol, mintha ráragadt volna, és csupa kátrányízű lett volna végül a hús. Mégis volt mulatság, mintha mégis lett volna – az volt a mulatság épp, az elrontott aszfaltpecsenye.
Nézem a friss foltot: ragyogó fekete tükör. Semmi különös, csak egy tükör, ami keserű kátrányködöt ereget, miközben felböfögi az aszfaltpecsenyét.
Végül csak nem mertem megkérdezni, van-e még ez a mulatságuk, mint annakidején. A képet is csak lopni mertem tőlük.
(@cippo)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése