Töredéklét ez is. Mind a két történet az.
Szécsi Magdának ez a könyve valódi tanúságtétel. Úgy, ahogy ezt Ferge Zsuzsa az
előszóban ki is mondja. A két sorstörténet között ugyan van jó néhány év, meg
egy sínváltás, amit mi
felnőttek rendszerváltásnak mondunk. Még sincs igazán nagy távolság, különbség,
szakadék közte. És ez a könyv egyik döbbenete a számomra. Akár ugyanaz a
személy is írhatta volna, a „néma kiáltásuk” hasonló. Mindkettőben a beletörődés
az elfogadás könnyeit látom és a túlélés vágyát, erejét. A második „levél”
(Gyöngy) idézett fel bennem emlékeket. Dolgoztam utógondozóban, S.O.S.
Lakásotthonban, ahol intézetből kikerült 18-24 év közötti fiatalokkal éltünk
együtt. Együtt éltünk velük valóban, hiszen váltva ugyan – mi nevelők – 3 napig
bent laktunk és velük főztünk, ettünk, vásároltunk, tévéztünk
(szocializálódtunk), mint ahogy ezt egy családban szokás. Mi is megéltük az ő
életüket, a gyermekkoruk mindent átható szegénységét. Nekik ha volt is már
valami család-élményük, az nem az aminek lennie kellett volna. Úgy, ahogy ebben
a könyvben is látjuk. Jó volt most erre visszaemlékeznem. Jó volt Gyöngy
szavait, megélt érzéseit olvasnom. Sok mindent most újra élhettem és sok
mindent most értettem meg, az akkoriban elhangzott szavakból.
Tanúságtétel volt nekem is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése