Marilynne Robinson: Gilead

Nemrég megkérdezte tőlem valaki, hogy milyen ez a könyv. Azt válaszoltam rá: tisztességes. Nézett is rám kérdően, mert valami többet, vagy mást várt, jogosan, persze, de, ez a szó jutott elsőként az eszembe. Nem magyaráztam túl, csak kiegészítettem még azzal, hogy bölcs és nagyon emberi. Talán szűkszavú voltam, ezért most ,(azokhoz a méltató értékelésekhez hozzátéve, amit eddig írtatok róla) mondom, hogy ez egy család története az apákról és fiaikról. Őszinte, egyenes mondtatok egy halálra készülő embertől, aki számot vet magával és Istennel, a gyökereivel, a megélt és elmulasztott perceivel. Összegzés, vallomás, elmélkedés a fiának, az utókornak, a hitről és a kételyekről, a földi és az azon túli életről, a vívódásokról és a megtalált válaszokról. John Ames megfáradt hangján úgy mesél, mintha ott ülne az olvasó mellett. S miközben „hallgatjuk”, úgy érezzük, hogy mindaz ami neki a múlt, az elmúlás, az nekünk a jelen, a jövő, a még meglátható és megérthető szépsége a világnak, s a benne és a bennünk élő embernek. Jó lenne majd így emlékezni, átadni és elmenni a saját történetünkből.