Lehet, örök életemben a szavak felszínéhez tapadok majd. Virginiát most nem az ajtófélfának dőlve láttam, ahogy az első mondatán mereng, s keze a tollszár felé lendül, hanem egy lassú léptű sétára invitált. Közben igen, a hullámok is elértek. De csak annyira, amennyire jól esik, úgy, mintha ráfeküdnénk a víz felszínére, és lebegve, bevonzana a mélységbe. A legszebb sorait írta le! Játszik az idővel, ahogy szokott, a nap állásából és az időjárás változásából tudhatjuk, hogy hol, merre, és mikor járunk vele. Társaságot is ad hozzá. Együtt születünk, növünk fel és múlunk el azokkal, akikre rábíz minket és őket miránk. Szinte csak érintőlegesen, csak éppen-éppen ismerjük meg a társaság tagjait, de érezzük, hogy amit elmondanak, az határozza meg egész lényüket. Van köztük ábrándozó, van realista, van nagyravágyó és van egy, aki szótlan, de róla mindenki emlékeket idéz. Ő az, aki hátat mer fordítani a társadalmi elvárásoknak, a sokszor csak léha létnek tűnő életnek, aki nem akar megfelelni senkinek, aki akár negatív példa is lehetne, mégis titokban őt követné mindenki. Tetteikben nem bátrak, csak vágyaikban határtalanok, s ebben áll közösségük is.
Gyönyörűen megírt gondolatok! Nincsenek szavaim rá, csak szívem hozzá.
1 megjegyzés:
Most újra megjelent a Hullámok: http://www.alinea.hu/hullamok
Két fordítása van, az új kiadás Mátyás Sándor szövege. A két fordítás igen különböző.
Megjegyzés küldése