Belenéztem egy picit, csak úgy az elejébe és gyorsan kétszáz oldal lett belőle. Orhan Pamuk könyvét szerettem volna folytatni, de végül ezzel a könyvvel töltöttem a délutánt, az estét és ma reggel már tudtam, hogy nem teszem le addig, amíg nem érek a végére. És hogy mi varázsolt el ennyire? A történet a feledés homályáról szól (meg sok minden másról is), arról, hogy elvesznek, de hogyan és miért az emlékek. (néha talán hagyjuk is, hogy elvesszenek) Lassan, komótosan (öregesen) ballagunk Ishiguro titokzatos világában. Hosszan időzünk a sötétnek, félelmetesnek tűnő, de mégis védelmet nyújtó erdőben. Felmegyünk a hegyre is, hogy lássuk a megtett és az előttünk álló utat. Sárkányokkal, démonokkal vívunk csatákat. Meg magunkkal, a saját emlékeinkkel, feledéseinkkel. Az író tud valamit az emberekről és jó, hogy meg is írta nekünk.
A fordítás Falcsik Mari érdeme, akinek különleges szépérzéke van egy ilyen mesetörténet gondolatvilágának, üzenetének tolmácsolásához.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése