Heller Ágnes: Stefan Zweig második élete tanulmányát olvastam el még tegnap éjjel, a könyv befejezése után. Mindezt nem azért tettem, mert nem tudnék mit mondani az Ámokról, hanem, mert nem ismerem Zweig irodalmát, de a történet után már nagyon is ismerni szeretném. Rövid, de annál maradandóbb élményem volt annak az orvosnak a vallomása, aki egy hajóúton, (Zweigre, mint megtudtam jellemző a helyszínválasztás) a sötét, felismerhetetlenség homályából meséli el szenvedélytörténetét. Talán meglepő, hogy azt mondom egy élet elmesélésére (még ha az életnek csupán egy részletét beszélik is el), hogy rövid. Vajon hány mondat kell ahhoz, hogy érthető, átadható, érezhető legyen egy ember élete, vagy a saját életünk? Zweig az Én nagy mestere és élettapasztalata, emberismerete, ebből a néhány oldalnyi novellából is kiderül. A „legyőzött érdekesebb a győzőnél” – olvasom a tanulmányban, meg azt is, hogy a „hősei a vesztett ügyekért szálltak síkra, vagy legalábbis vereséget szenvedtek.” Igen, azt hiszem, ez a néhány gondolat határozza meg az Ámok, az ámokfutó tragédiáját is. Ha ez egy mesébe illő élmény lett volna (de nagyon nem az volt), akkor lehet, hogy gyorsan el is feledném. De nem. A novellából film is készült 1934-ben, Fedor Ozep rendezte.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése