Réz Pál · Parti Nagy Lajos Bokáig pezsgőben (hangos memoár)

A Magvető újraindította  a Tények és Tanúk sorozatot, és akik legalább olyan régóta fiatalok mint én, azok emlékezhetnek, akár a szüleik polcán sorakozva, ezekre a könyvekre. Én emlékszem, de nem csak emiatt vettem kézbe ezt a könyvet. Több okom is volt , hogy Réz Pált közelebbről is megismerjem, vagy legalább annyira, amennyire ő ezt Parti Nagy Lajossal beszélgetve megengedi. Elsősorban azért voltam kíváncsi rá, mert Réz Pál neve fogalom a magyar irodalomban ( ezt inkább bizakodva mondom, mint meggyőződve, nyilván sokan nem ismerik még), 1952-től volt a Szépirodalmi Könyvkiadó szerkesztője, 25 éven át pedig a Holmi  (alapító)főszerkesztője. Itt most megint bizakodom, hogy a Holmi irodalmi folyóirat neve ismerősen cseng. Másodsorban (és több okot nem árulok el) azért is örültem, hogy "belehallgathatok" ebbe a hangos memoárba, "részt vehetek" a kérdez-felel izgalmas játékába, mert nagyon érdekelt egy sokat látott, megélt, olvasott ember emlékezése a régmúlt időkről. Jól mesélni, elbeszélni a már felejtésnek indult emlékeket nem könnyű dolog. A memoár elején az olvasó felé mintegy jelezve is van, hogy: Az a baj az ilyen emlékekkel, hogy az ember már nem arra emlékszik, ami történt, hanem arra, hogy is mesélte ezt el húsz évvel ezelőtt, tíz évvel ezelőtt, harminc évvel ezelőtt. És már a sztorit színezi, kerekíti tovább vagy rövidíti, és már régen nem az esemény van, hanem a lemez, amit elmondasz. De ezt mit sem vesz el a lelkes olvasó kedvéből, sőt, még nagyobb érdeklődéssel lapoz tovább. És elindul az életfolyam feltárása, a sors jó és rossz történése, az anekdoták felidézése. Elmerültem benne, ott ültem velük egy sámlin a sarokban, levegőt is alig vettem, hogy ne szakadjon meg a történelem. Voltam Aradon, Váradon, Budapesten, találkoztam Petrivel, Weöressel, Örkénnyel, Déryvel, Szabó Lőrinccel és még sorolhatnám az irodalom nagyjait - és igen, olykor, ha a mesélő úgy kívánta, hát bokáig pezsgőben jártam. Aztán felálltam a sámliról, becsuktam a könyvet, végig simítottam a kezemmel és feltettem a polcra, jól látható helyre, hogy hátha majd az én gyerekeim is emlékezni fognak rá...