Hová mehetsz, ha nem egy hely, hanem egy ember az otthonod? Nélküle hová?Terezia Mora ezért a könyvért megkapta a Német Könyvdíjat, ami az egyik legnagyobb díj a német irodalomban. Méltán kapta meg, ezt merem állítani. Nem csak amiatt, hogy a könyv formailag is érdekes (egy vonallal ketté vannak osztva az oldalak, felül Darius Kopp utazását olvashatjuk, alul Flora naplóját), hanem azért is, mert ezzel eléri azt, hogy a két ember történetéhez nem lehet felszínesen hozzáállni, muszáj végig koncentrálva olvasni. Néha ugyan letennénk, mert nehéz, súlyos, a tartalmában nyomasztó és fullasztó is. Elsősorban Flora naplója viselt meg. Végig úgy éreztem, mintha Flora valahonnan az alvilágból beszélne, Darius meg a felvilágban válaszolgatna neki. De nem is tévedtem nagyot, mert T.M. is azt mondja egy cikkben, hogy ez is volt a szándéka. Mintegy párbeszéd, egy utólagos, soha helyre nem hozható élet mederbe terelése. Egymásnak szólt az életük, de nem egymásról. Sosem találkoztak igazán. Hiába éltek együtt, szerelemben, a másik számára ismeretlenek maradtak. Nekem erről az ismeretlenségről és az idő utáni megismerésről szólt ez a regény. Miközben a madarak mind egyazon, gúnyolódó ritmusban énekelnek. Egyszerre csak mind elkezdenek egyformán énekelni.
A regény Az egyetlen ember a kontinensen folytatása.
http://moly.hu/ertekelesek/1843023
http://moly.hu/ertekelesek/1843023
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése