Ámosz Oz: Miháél, Miháél

Ha szükségem van egy szóra, ami nem létezik, megalkothatom én magam, hozzátéve egy bibliai szóhoz egy elő- vagy utótagot. Egyszer egy taxisofőr, akinek fogalma sem volt róla, hogy ki vagyok, egy olyan szót használt beszélgetés közben, amit én találtam ki. Ez a legtöbb, ami a halhatatlanságból juthat egy embernek. Lehet, hogy a könyveimet holnapra már elfelejtik, de ez a szó élni fog, minden bizonnyal addig, amíg maga a nyelv. – olvasom egy cikkben, de sajnos nem tudjuk meg melyik ez a szó, pedig engem ez érdekelt volna leginkább (ezt csak érdekességképpen említettem). 
De nézzük a könyvet. A Michael, Michael, más helyen az Én Michaelem, nem egy könnyen olvasható történet. Miért? Mert az elején még megértőek vagyunk Hánná iránt ( ő a mesélő, tulajdonképpen ő a főszereplő, az is akar lenni, értem ezt úgy, hogy a saját életét, elveszett vagy vágyott álmait mindenek elé teszi) de idővel már nem akarjuk megérteni őt, nem akarunk együtt érezni vele, mert nem nagyon értjük, hogy miért is elégedetlen az egyébként nyugodt életével. Van egy férje, Michael, aki lehet, hogy nem egy akcióhős, inkább egy olyan gondolkodó természettudós fajta, aki egy kavicsra is rácsodálkozik és órákig mereng azon, hogy mi mindent rejthet a föld mélye. (nekem ez tetszik) Hánnának viszont a kezdeti lelkesedését (férjhez menés, gyerek), megtöri az önmagával való elégedetlenség, s ez kihat, mint általában mindig, a környezetére is. De nem mondom el természetesen a lényeget. 
Többen is nehezen olvastuk a könyvet, talán azért, mert nem tudtunk, nem akartunk Hánnával azonosulni (a női olvasókról beszélek), nem akartuk elhinni, hogy akinek egyébként mindene meg van ahhoz, hogy boldog legyen, miért ilyen búvalbélelt, nyomott és unalmas. Eleinte én is ezt éreztem, aztán vettem egy nagy levegőt és az álmaira koncentráltam. Miket is álmodik? Miről? Miért éppen azt? Hánná csak azt álmodja, csak az a vágya, ami általában a zsidóságnak. A béke, a kiszámíthatóság, az, hogy elérhetőek, megvalósíthatóak legyenek, nem csak az ő, hanem Izrael valaha elképzelt tervei. De vannak hozott dolgok az életben. Stafírung, amit a szülőktől kapunk, elvárások, amik súlyos teherként nehezedhetnek ránk egy életen át. Hánnára is. 
Én úgy gondolom, hogy akármennyire is ellenszenvet érzünk iránta, nem értjük Michael iróniája, nyugalma, kissé tesze-tosza léte iránti idegenségét, boldogtalansága elsősorban ezekből az örökölt elvárásokból fakad, a múlt táplálja, a jövő kilátástalansága ágyazza meg, és így már talán könnyebb őt mégis egy gyengéd pillantással illetni. Nem ígérem, hogy Hánnát megszeretjük a könyv végére. Nem fogjuk teljesen megérteni, hogyan is tehetnénk, hiszen sosem vagyunk a másik helyében, de éppen ez a tanulsága, tanítása az egyébként eléggé meghurcolt regénynek. Kapott érte Amosz Oz is eleget, én már nem teszek hozzá. Az elejére visszatérve, még ha nem is tudom, melyik szó teszi őt halhatatlanná, ezt a könyvét sem felejtem.