Terézia Mora: Az egyetlen ember a kontinensen

Mindenki egyetlen ember a kontinensen. Ezt a múltkor Vilikovskytól megtanultam, vagy Ovetól, vagy Miháéltől, de emlékszem Don Tillmanra is, mert ő is az volt. Egyedi és megismételhetetlen. Semmi különös nincs az életükben, semmi, amivel ne tudna azonosulni aki akar (nem muszáj, csak mondom). Darius egy összegyúrt figura mindenkiből, minden élethelyzetből, legyen az egy egyszerű reggeli feltámadás (Hány óra, nem tudom. Az a két világos folt: ablakok. Csukott szemmel látom őket.) , vagy a napközbeni kávétlanság, vagy az esti – nyomjuk el amit nem tettem meg ma és már nem is fogom – nyugtalanítása. Sokat mosolyogtam, néha nevettem is. Nem kinevettem, hanem együtt éreztem azzal, ahogy magában morfondírozik, ahogy azt várja hogy a világ magától forduljon már valamerre (lehetőleg arra amerre ő szeretné), ahogy olyan tud lenni, mint aki a hangjáról csak a harkályt ismeri fel, de az meg már milyen ügyes dolog!! Elég is neki ennyi. Darius Kopp egyébként aprólékos megfigyelő (Abból amit egyáltalán észrevesz. Na, és ki lenne az? A nő. Flora.) Hogy tanácstalan a párkapcsolatában, a szerelemben? Ki nem volt még az? Hogy nem tudja kiben lehet bízni, mennyire és minek? Ki nem volt még ilyen helyzetben? Hogy néha olyan mint ha másik bolygóról jött volna? Mint Sammler úrakinek ez a föld hol tágas, hol szűk, de sehogy sem kerek. A mi főhősünk viszont jól érzi így magát és nekem éppen az tetszett benne, ami lehet, hogy mást meg zavarna. A magányát értettem meg leginkább. Ezen a hatalmas kontinensen egyetlennek lenni egy kihívás. És ezek után következhet A szörnyeteg.

* Említett szereplők innen:
Pavel Vilikovský: Kutya az úton
Fredrik Backman: Az ember, akit Ovénak hívnak
Ámosz Oz: Miháél, Miháél
Graeme Simsion: A Rosie projekt
Saul Bellow: Sammler bolygója

Terézia Moraról pedig itt írtam még hajdanában, és jókat. Olvassátok!
http://moly.hu/alkotok/terezia-mora/alkotoertekelesek