Lassú, melankolikus, álomszerű történet, talán csak a címe ad ritmust, igyekezetet, mozgást, távolodást, de közeledést is. Honnan? csak azt kívánom, bárcsak megspórolhatnám azt a keveset, ami még hátravan az életből Hová? Kint már sötétedik, megpróbálok valami hasznosra koncentrálni, és az egyetlen, aminek még értelme van, az, hogy mi legyen az utolsó szavam. A két kérdés között pedig ott van az élet, aminek értelmét, lényegét az olvasó a szereplőkkel együtt keresheti . Talán, valamiféle kiválasztottságban , valami neki(k) szánt feladatban, elhívásban és addig érzi(k) életnek a létet, amíg ezt be nem teljesíti(k) Mathea és Epszilon története élettel teli gyász, önmaga és mások elengedése, egy sajátosan megélt, átélt világból. Nem több és nem kevesebb amit üzen nekünk, hogy a világ még befogadhatatlanként is élhető, hogy elvárásainkat, vágyainkat a lehetőségeinkhez kell(ene) mérnünk.
Napokig gondolkodtam a könyv eredeti címén (színházi darab is ezzel a címmel készült): Minél gyorsabban megyek, annál kisebb vagyok. Érzek különbséget a két cím között, de még pontosan nem tudtam megfogalmazni, hogy mit is.
Még egy érdekesség, Einsteinnek is van egy hasonló mondása: Minél gyorsabban haladsz, annál kisebb vagy.
Ezeken merengtem mostanában…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése