M. Nagy Miklós: Ha nem is egy bomba nő…

Szerelmesregény

Egyéjszakás kaland az oroszokkal, mert erős, lendületes kezdését egész jól tartja a könyv végéig, és ha te is tudod tartani az író által „diktált” tempót, akkor le is tudtad reggelre a 400 oldalt. Meg az egész Oroszországot. Na, jó, azt azért nem, de eléd jön Pelevin, Putyin, Nabokov, Siskin is és hálás voltam Ajtmatovért. Alig olvassuk, pedig jó lenne. De sorolhatnám még, mert 100 szerelem az 100 történet és mindez Oroszországról. Tehát nem egy megszokott, romantikával borsozott fűszerezett, reggelre könnyes párás érzéseket keltő könyv. Lehet, néha el is unod Ludmillát meg Olgát, de elárulom, hogy a 78. fejezetben Viszockijról ír egy picit, hát én gyorsan oda is lapoztam ( mert hajdanában Marina Vlady akartam lenni). Ezzel azt is elárultam, hogy szerelem ide vagy oda, nem tartottam az olvasótól talán elvárt rendet, hanem össze-vissza olvastam, viszont senkit nem hagytam ki. A végére így is megtudtam mindenkiről majdnem mindent, csak az íróról viszonylag keveset. Nem baj, nem is kell mindig mindent (meg)tudni.