szavakban ezt akarom.
fél kilenckor akarok fölkelni. a kiskakasban akarok reggelizni (ementáli sajt barna kifliben és dupla fekete). meg akarom venni az újságot. hallgatni akarom a magas úriember történeteit, aki minden nap bejön a kiskakasba, és minden reggel azt mondja: „épp most mosakodtam, de nem használt semmit.” meg azt: „királlyá koronázni azt, aki az ágyat kitalálta!” utána haza akarok menni. ideges akarok lenni, mert nemsokára megyek hozzád. olyan izgatott és ideges akarok lenni, hogy betérjek mindenhová egy pohárka borra. nézni akarlak, miközben dolgozol. utána megint haza akarok menni. levelet akarok írni neked. késő délután akarok találkozni veled valahol. rágót akarok venni neked. villamoskirándulást tenni a zoutkeetsgrachtig. meg vissza. vagy a plantage parklaanhoz. igazából egyáltalán nem számít, hová. nézni akarom a könyvesboltok kirakatait. sétálni akarok a városban. azt akarom, hogy a kiskakasban még több nyers borsot szórjanak a mozzarellás rúdra, anélkül hogy külön kérni kelljen. ha már itt tartunk, azt is akarom, hogy a személyzet gyakrabban mosson kezet. bort akarok venni, és meg akarom kérni a borbolt tulajdonosát, hogy segítsen cipelni a palackokat. bort akarok inni. újságcikkeket akarok kivagdosni, amelyek szépen elvesznek a felfordulásban, hogy aztán egy év múlva előkerüljenek, akkor elő akarom venni őket, és újraolvasni, mintha még életemben nem olvastam volna egyiket sem. gondolkodni akarok erről, akkor is, ha már kínos vagy kellemetlen. egy szép délutánon el akarok sétálni veled az amstel pályaudvarhoz, aztán visszadöcögni a 12-essel. sétálni akarok, és ülni akarok, és sugdolózni arról, amit látok, amit hallok, amit olvasok. rád akarok gondolni. sót akarok szórni a borfoltokra. meg akarom érinteni a hajad. ülni akarok a peronon, és bámulni a vonatokat. hallgatni akarom, amit az emberek egymás közt beszélnek, és meg akarom jegyezni, amit mondanak. fogni akarom a fejed. el akarok menni azokba a cukrászdákba is, amikben hátulra székeket meg asztalokat pakoltak, hogy ott helyben meg lehessen enni a tortát meg a süteményt. nem akarok úszni. nem akarok nepálba menni, sem az őserdőbe, se vadvízi folyókra. itt akarok ülni, halkan beszélni magamban, és úgy egy óra múlva arra gondolni: na, megyek, kerítek valami ennivalót. meg akarlak csókolni. na jó, el akarok menni kirándulni más városokba, ha nagyon szeretnéd. de nem cipelek hátizsákot, nem stoppolok, nem teszem be a lábam diszkóba, és füves cigit sem szívok. az idegen városokban teraszokon akarok üldögélni, újságot olvasni, kávét inni, és nézni téged. azt akarom, hogy te szólj a pincérnek, engem úgysem vesz észre. meg a karod is hosszabb. meg akarom számolni a szeplőidet. el akarom kerülni a hangoskodó embereket. könyveket akarok írni, amiket nem olvas el a kutya se. ki akarom végre mondani a neved. azt akarom, hogy jan ritsema üldözzön egy szőnyegporolóval. keresztül a városon. arra akarok gondolni, hogy rád gondolok. tudni akarom, hány centi magas vagy. nem akarok táncolni. egy órán át fel-alá akarok sétálni a szobában,mert nem tudom, el akarok-e menni valahová inni egy presszókávét, vagy nem akarok elmenni. de, el akarok menni, és megint nézni akarlak. nem akarok új cipőt venni. azt akarom mondani neked: „az életem víziók sorozata, és eddig te vagy a legszebb vízióm.” meg akarlak kérdezni, levetkőztethetlek-e egy picit, vagy inkább te magad akarod, és ha már itt tartunk, pontosan hol és pontosan mikor. a szemüvegemet fel akarom tenni egy jó magas szekrény tetejére, nehogy rátaposson valaki. sétálni akarok egyet itt a környéken, belesni az ablakokon, nézni, hogyan esznek az emberek. be akarom szívni az ételillatot. gondolkodni ezen. beszélni róla veled. hirtelen meg akarok állni, és megkérdezni tőled: „képzeld el, hogy most hirtelen egy ellentétes csoda történik, és én nem tudok járni. akkor vinnél?” mire te azt mondod: „még soha nem vittem senkit, az elején biztos leejtenélek párszor, azt hiszem, de igen, nagyon szívesen vinnélek, ha kéred.” miért ne akarnám tulajdonképpen meghódítani az egész világot?
de előbb még elmegyek m-mel enni.
ugyanazt akarom enni, mint ő, a szalonnát kivéve. bár, ha már a tányéromon van, megeszem én is a szalonnát.
talán így szól majd:
– szeretném, ha vennél nekem egy esernyőt.
bemegyünk egy boltba.
– tud a környéken egy boltot, ahol esernyőt árulnak? – kérdezem.
– nem – válaszolja az eladóhölgy – ez egy halbolt.
– nem kérsz egy finom halat? – kérdezem m-től.
kér.
hihetetlen, mi mindent meg tud enni, de annyira jó nézni közben.
hirtelen megszólal:
– bele akarok túrni a göndör hajadba.
– ne – mondom – inkább ne, kérlek, ez egy halbolt, mit gondolnának rólunk az emberek? amúgy meg csupa majonéz a kezed, ha beletúrsz a hajamba, minden beleragad, és azt hiszik majd, hogy koszos vagyok. halálosan szégyellném magam.de ő, mintha meg se hallotta volna: csak beletúr.
fél kilenckor akarok fölkelni. a kiskakasban akarok reggelizni (ementáli sajt barna kifliben és dupla fekete). meg akarom venni az újságot. hallgatni akarom a magas úriember történeteit, aki minden nap bejön a kiskakasba, és minden reggel azt mondja: „épp most mosakodtam, de nem használt semmit.” meg azt: „királlyá koronázni azt, aki az ágyat kitalálta!” utána haza akarok menni. ideges akarok lenni, mert nemsokára megyek hozzád. olyan izgatott és ideges akarok lenni, hogy betérjek mindenhová egy pohárka borra. nézni akarlak, miközben dolgozol. utána megint haza akarok menni. levelet akarok írni neked. késő délután akarok találkozni veled valahol. rágót akarok venni neked. villamoskirándulást tenni a zoutkeetsgrachtig. meg vissza. vagy a plantage parklaanhoz. igazából egyáltalán nem számít, hová. nézni akarom a könyvesboltok kirakatait. sétálni akarok a városban. azt akarom, hogy a kiskakasban még több nyers borsot szórjanak a mozzarellás rúdra, anélkül hogy külön kérni kelljen. ha már itt tartunk, azt is akarom, hogy a személyzet gyakrabban mosson kezet. bort akarok venni, és meg akarom kérni a borbolt tulajdonosát, hogy segítsen cipelni a palackokat. bort akarok inni. újságcikkeket akarok kivagdosni, amelyek szépen elvesznek a felfordulásban, hogy aztán egy év múlva előkerüljenek, akkor elő akarom venni őket, és újraolvasni, mintha még életemben nem olvastam volna egyiket sem. gondolkodni akarok erről, akkor is, ha már kínos vagy kellemetlen. egy szép délutánon el akarok sétálni veled az amstel pályaudvarhoz, aztán visszadöcögni a 12-essel. sétálni akarok, és ülni akarok, és sugdolózni arról, amit látok, amit hallok, amit olvasok. rád akarok gondolni. sót akarok szórni a borfoltokra. meg akarom érinteni a hajad. ülni akarok a peronon, és bámulni a vonatokat. hallgatni akarom, amit az emberek egymás közt beszélnek, és meg akarom jegyezni, amit mondanak. fogni akarom a fejed. el akarok menni azokba a cukrászdákba is, amikben hátulra székeket meg asztalokat pakoltak, hogy ott helyben meg lehessen enni a tortát meg a süteményt. nem akarok úszni. nem akarok nepálba menni, sem az őserdőbe, se vadvízi folyókra. itt akarok ülni, halkan beszélni magamban, és úgy egy óra múlva arra gondolni: na, megyek, kerítek valami ennivalót. meg akarlak csókolni. na jó, el akarok menni kirándulni más városokba, ha nagyon szeretnéd. de nem cipelek hátizsákot, nem stoppolok, nem teszem be a lábam diszkóba, és füves cigit sem szívok. az idegen városokban teraszokon akarok üldögélni, újságot olvasni, kávét inni, és nézni téged. azt akarom, hogy te szólj a pincérnek, engem úgysem vesz észre. meg a karod is hosszabb. meg akarom számolni a szeplőidet. el akarom kerülni a hangoskodó embereket. könyveket akarok írni, amiket nem olvas el a kutya se. ki akarom végre mondani a neved. azt akarom, hogy jan ritsema üldözzön egy szőnyegporolóval. keresztül a városon. arra akarok gondolni, hogy rád gondolok. tudni akarom, hány centi magas vagy. nem akarok táncolni. egy órán át fel-alá akarok sétálni a szobában,mert nem tudom, el akarok-e menni valahová inni egy presszókávét, vagy nem akarok elmenni. de, el akarok menni, és megint nézni akarlak. nem akarok új cipőt venni. azt akarom mondani neked: „az életem víziók sorozata, és eddig te vagy a legszebb vízióm.” meg akarlak kérdezni, levetkőztethetlek-e egy picit, vagy inkább te magad akarod, és ha már itt tartunk, pontosan hol és pontosan mikor. a szemüvegemet fel akarom tenni egy jó magas szekrény tetejére, nehogy rátaposson valaki. sétálni akarok egyet itt a környéken, belesni az ablakokon, nézni, hogyan esznek az emberek. be akarom szívni az ételillatot. gondolkodni ezen. beszélni róla veled. hirtelen meg akarok állni, és megkérdezni tőled: „képzeld el, hogy most hirtelen egy ellentétes csoda történik, és én nem tudok járni. akkor vinnél?” mire te azt mondod: „még soha nem vittem senkit, az elején biztos leejtenélek párszor, azt hiszem, de igen, nagyon szívesen vinnélek, ha kéred.” miért ne akarnám tulajdonképpen meghódítani az egész világot?
de előbb még elmegyek m-mel enni.
ugyanazt akarom enni, mint ő, a szalonnát kivéve. bár, ha már a tányéromon van, megeszem én is a szalonnát.
talán így szól majd:
– szeretném, ha vennél nekem egy esernyőt.
bemegyünk egy boltba.
– tud a környéken egy boltot, ahol esernyőt árulnak? – kérdezem.
– nem – válaszolja az eladóhölgy – ez egy halbolt.
– nem kérsz egy finom halat? – kérdezem m-től.
kér.
hihetetlen, mi mindent meg tud enni, de annyira jó nézni közben.
hirtelen megszólal:
– bele akarok túrni a göndör hajadba.
– ne – mondom – inkább ne, kérlek, ez egy halbolt, mit gondolnának rólunk az emberek? amúgy meg csupa majonéz a kezed, ha beletúrsz a hajamba, minden beleragad, és azt hiszik majd, hogy koszos vagyok. halálosan szégyellném magam.de ő, mintha meg se hallotta volna: csak beletúr.
Arnon Grunberg: Ínyencek
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése