Terézia Mora: Különös anyag

Nem akartam a könyvről írni, mert vannak történetek, érzések – többnyire fájdalommal telítve – amikről nem lehet beszélni. Én legalábbis nem szívesen beszélek. De Mora könyve ezek miatt a nyomorúságok miatt nem népszerű. Akik olvasták (alig), azok se tudtak sokat szólni utána. Szeretnék most kiállni a könyv mellett, mint egy hívatlan prókátor, akit ugyan senki nem kért fel, hogy hirdesse a bánatot, mégis megteszi. Azért teszi meg, mert mindaz a keserűség, nincstelenség, ami a sorokban benne van, talán tanulságként szolgálhat. Mora így beszél a könyvről: A könyv legelső oldalán szerepel egy számomra nagyon fontos és jellemző jelenet, amikor az apa látszólag minden ok nélkül meggyújtja a kislánya haját, majd ő üvölt, hogy „fáj!”. De nem mondja meg, hogy kinek és mi fáj. Ezt a jelenetet nagyon tudatosan tettem az első oldalra, mert úgy éreztem, hogy ilyesmivel tudom igazán érzékeltetni, hogy éreztem magam gyerekkoromban, és hogy miről akarok beszélni ebben a könyvben. Az volt a világképem, hogy bármilyen szörnyűség megtörténhet, és nincs, aki a jóindulatával ezt megakadályozhatja. A kérdés pedig, hogy hogyan lehet mindezt úgy átvészelni, hogy közben az ember megmaradhasson önmaga, sőt esetleg némi „többlete” is keletkezzen a végén. Történetem szereplői ezzel próbálkoznak. Nem tévedek, ha az írónő szándékát Barnás Ferenc, vagy Borbély Szilárd mellé teszem. De bátran mondom Ágota Kristóf nevét is. Nem azért, mert ez a könyv „felérne” (értsétek jól, kérlek) az említett írók könyveivel, hanem mert a témaválasztása, a szikár, tömör, kőkemény igazmondása hasonló. Neki is, mint az említett íróknak, részben (még ha kis részben is) saját élményen, tapasztalaton íródtak sorai: Ebben a könyvben valóban jórészt abból építkeztem, amit ismerek. De amit leírtam, annak egy nagy része nem személyesen átélt dolog, van, amit csak hallottam, vagy egyszerűen csak kitaláltam. Így működik az írás. Arra nagyon ügyeltem, hogy egyetlen szereplő, egyetlen hely, egyetlen jelenet se legyen teljesen felismerhető. Ami a Különös anyagban látható, az sokkal inkább belső kép a tájról, az emberekről, a dolgokról – ez keveredik a külső világ leírásával. Ha megtörténtek, ha nem, ha vele, ha nem, úgy gondolom, hogy könyvét érdemes kézbe venni. Még akkor is, ha közben kezünk ökölbe szorul majd, akkor is, ha minél gyorsabban lapoznánk, csak hogy egy-egy novellának a végére érjünk már. Nem tökéletes írás, lesznek benne döccenők, többet várások, lesz hiányérzet is, de tudjuk be annak, hogy Mora első könyvét olvassuk.