Herczeg Attila: Megdönteni Hajnal Tímeát

Tegnap már ott tartottam, hogy bárhova elmennék, bármit megnéznék, csak menjek már. Mozi lett a vége. Kísérőm nem ugyanaz volt, aki szokott, de bevált, majd még igényt tartok rá. És igen, láss csodát, ebbe a filmbe sikerült belefutnom, mentségem legyen, az esti időpont kötött volt, nem nagyon volt más választásom. Mehettem volna sétálni is helyette, de üresjáratra vágytam, ne kelljen gondolkozni, jöjjön, aminek jönnie kell. Jött is. Nem volt annyira rossz. Meglepetésemre 4 idős hölgy ült le mögém, picit aggódtam is, hogy nem jó filmre jöttem be, vagy ők tévednek egy óriásit. Nem, nem bizony, sőt többet, jobban és hangosabban nevettek, mint én, vagy, ahogy a történet kívánta volna. Iszonyú nagy gagyit láttam, Coelhos poénokkal. A film pedig pontosan arról szólt, amiről a címéből is következtethetünk. Engem egyébként Osváth Andrea érdekelt, mint „világhírű” magyar színésznő. 20 perc után azt mondtam, hogy sajnos úgy vélem, ő most nem játssza a szerepét, hanem tényleg ilyen és tényleg csak ennyi. Simon Kornél viszont jó volt (ő amúgy is jó, hálisten, nem egy Csányi Sándor, aki az ügyeletes szívtipró a filmiparban) Jordán Adél pedig kiválóan alakítja a 15 éve sértődött, most pszichológusként dolgozó nőt. Volt még egy prostituáltat játszó színésznő is, a nevét most nem tudom, de remekelt. A helyszínek Budapest különböző terei, éttermei, utcái voltak, néhányat felismertem. Gyanítom, hogy a most épülő, nem akármilyen beruházású Felcsúti stadionban is jártam. Ez nem tetszett, de a filmet ki tudja, ki mindenki támogatta. Olyan poénokon nevettem, amin egyébként nem szoktam (ebben közrejátszottak az idős hölgyek is mögöttem, ők hihetetlenül élvezték a pikáns vagy bizarr részeket is) és mivel legalább 25 éve nem mentem vígjátékért moziba, ezért olyan nagyon nem is bántam meg. Akkor nézd meg, ha nincs más dolgod, ha már nagyon mehetnéked van, egyébként nem muszáj! 


Nincsenek megjegyzések: