Annak idején nem értem mellé. Nem éreztem azt, hogy helyet ad, hogy értő hallgatója, olvasója lehetek. Ezért mindig a Portugállal vigasztaltam magam. Abban a közegben volt jó nekem és ott ragadtam. Nem csak olvastam, hanem többször is megnéztem, egyszer tragikumként, máskor komikumként értettem. Ezzel a novellaregénnyel sem voltam másképpen. Egy nekem érdekes dologra viszont felfigyeltem az olvasás közben. Többször is meg kellett néznem, hogy mi is a könyv címe. Folyton a „majd egyszer” jutott az eszembe, és sosem a majd kiszellőztetsz. Ezen még merengek, hogy miért. De addig már eljutottam gondolatban, hogy a novellákban, mivel valahol egymásba kapcsolódnak, benne van a várakozás. Nem csak annyi, hogy a boldogtalanság után, majd egyszer a boldogság jön, vagy fordítva, hanem… és itt tartok most a fejtegetésben. Egressyt nem könnyű olvasni, vissza-vissza kell lapozni, a nyelvezetét ízlelgetni. Ettől is válik érdekessé, izgalmassá a könyve. És még egy személyes megjegyzés. Könnyebb olyan írót olvasnom, akit már láttam igaziból is. Nem tudom, hol, meg mikor, csak azt, hogy fehér ingben volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése