Gerlóczy Márton: Létra

Nagyanyám mindig azt mondta: Fiam, akárhova és akárhányszor költözöl, elsőként a függönyt tedd fel. Nem látnak be és öltözteti a lakást. Kb. 17-szer tettem fel függönyt, míg arra az ablakra került, ahonnan egy ideje már kinézek. Mert be az ember, a saját házába ritkán néz az ablakon, de a másokéba igen, vagy csak szeretne. Gerlóczy könyve ezt juttatta az eszembe. Meg azt, hogy élnek-halnak, jönnek-mennek körülöttünk az emberek, esetleg lakótársak egy tömbházban (többször is volt szerencsém ilyenben lakni), látjuk őket, akár figyelhetjük is őket, halljuk lépteiket, szokásaikat, a vasárnapi ebédjük szinte a mi konyhánkban készül, ha mázlink van, azt a sorozatot, zenét stb. bömböltetik, amit mi is bömböltetnénk. Egymás mindennapjait együtt gyűrjük le. Megszokott zajok, hangok, mozdulatok. Mégis ismeretlen életek. A lépcsőházak társadalmában létezünk. Köszönni kell, ha szembe jönnek, biciklit a tárolóban saját helyre ildomos tenni, lábtörlőt megigazítani, gyerekzsivajt eltűrni, fúrást-faragást elviselni. Vannak szépségei a közösségnek. A Létra erről is szól, és az ajtók mögötti nem láthatóságról. Arról, hogy ki hogyan került oda, akar-e ott lenni, bánata van, vagy öröme, nyomora vagy bűne. De kit érdekel? A kérdés talán gonoszkodó túlzás, a könyv pedig erre egy válasz. Tükör. Ítélkezéseink, negatív benyomásaink leleplezése. Erőteljes ábrázolás egy lakóközösségről, aminek néhány oldalon a tagjai leszünk. Felismertem magam a cinikus életszemléletű elbeszélőben, de ugyanakkor azt is sikerült megláttatnia, hogy mindenki élete egyszeri, s így, ahogy a sorokban leírva van, megismételhetetlen. Nem is akarják azt megismételni. Mások élete nézőpont kérdése? Az enyémet is látják, nézik, megítélik. És igaz, hogy jó lenne kipróbálni a lakásokat, a benne élést, mielőtt függönyt rak fel az ember. No, a tanulságot a bölcs konyhai csótány mondja el, ha végig bírod olvasni. Nekem megérte.