Talán másnap; vagy a rá következő nap. Esetleg éjjel. Később, másnap, éjjel – vannak órák, amikor bizonyos szavakat kimondasz, mégsem fogod fel az értelmüket, lényegében véve azután sem, amikor már azt gondolnád, végre tisztáztad, miről is lenne szó. Én így voltam. Így voltam és nem így voltam.
Hány halálod van? Még. Amennyi életed? Faltól falig jársz. Ismered minden sarkát. Az utcának kopott kövéhez te is hozzátettél. És már nem. Nem élsz. Létezésed ismétlés, egy naponkénti váltakozás. Egyszerre. De minden ugyanaz. Talán majd másnap, egy új reggelben, egy új mondatban, egy új lényegben. Folytatni a megállíthatatlant. Kívüled telik a világ. De veled múlik. Majdnem mindig. Sűrűsödnek a földi hangok benned. Csend van vagy hallgatás? Írod a sorsod könyvét. Közhelyek. Áthúznál, átírnál, idegenségbe torkollnak a mondatok. Levegőt keresel. Szavakat. Jelenvalóvá éled magad. Elhiszed, hogy indulhatsz még. Lépni kezdesz. Haladsz. Élsz. A másik halál, nem ez.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése