FENÁKEL JUDIT
Kedves Nóra, jártam már az oldalukon kószálás közben. Igyekszem kitalálni valamit. Kérek egy kis gondolkozási időt. Üdvözli, Fenákel Judit
Kedves Moly társak, a huszadik század irodalomtörténetét lapozgatva, azt tapasztaltam, hogy a jelenlegi értékrendből mindenki kimarad, akit szerettem olvasni, akitől tanultam, és akiket igazi művészeknek tartottam. Kimarad elsőnek Ady Endre, akinek a verseit úgy olvastam, mint egy regényt az első verstől az utolsóig. Egy olyan korszakban szerettem bele, amikor mindenki a közösségről papolt, az egyént semmibe véve. Ady viszont maga volt az Individuum. Én, én, én.
Félig titokban magamat is individualistának gondoltam, bár az individualizmus szitokszó volt. Kimarad József Attila, a szegények és megnyomorítottak költője, a mindenből kihagyott, a lelki nyavalyákról senki se tudott többet nála. Olyan mélységekig hatolt a lélekben, ameddig talán senki más. Kimarad Babits, az emberi tartás szimbóluma, akit egyetlen mai kocsma se tudott magába szippantani. Kimarad Radnóti, akit az a rendszer dobott a tömegsírba, amelyet most feltámasztani próbálnak. Szép Ernőről, Füst Milánról már nem is beszélek, hisz ők soha nem fértek bele semmilyen hivatalos kánonba. De Móricz se passzol a névsorba az ő Rokonokjával, Úri murijával. A mai újgazdagok retteghetnének a tollától.
Ahogy most sorolom ezeket az óriásokat, és az én névsorom felénél se tartok, újra rádöbbenek, milyen végtelenül gazdag a magyar irodalom. Ne hagyjuk belehullani a felejtésbe!
Fenákel Judit
Félig titokban magamat is individualistának gondoltam, bár az individualizmus szitokszó volt. Kimarad József Attila, a szegények és megnyomorítottak költője, a mindenből kihagyott, a lelki nyavalyákról senki se tudott többet nála. Olyan mélységekig hatolt a lélekben, ameddig talán senki más. Kimarad Babits, az emberi tartás szimbóluma, akit egyetlen mai kocsma se tudott magába szippantani. Kimarad Radnóti, akit az a rendszer dobott a tömegsírba, amelyet most feltámasztani próbálnak. Szép Ernőről, Füst Milánról már nem is beszélek, hisz ők soha nem fértek bele semmilyen hivatalos kánonba. De Móricz se passzol a névsorba az ő Rokonokjával, Úri murijával. A mai újgazdagok retteghetnének a tollától.
Ahogy most sorolom ezeket az óriásokat, és az én névsorom felénél se tartok, újra rádöbbenek, milyen végtelenül gazdag a magyar irodalom. Ne hagyjuk belehullani a felejtésbe!
Fenákel Judit
KISS JUDIT ÁGNES
Betegesen élményszerű olvasó vagyok. Ha egy könyv nem szív magába az első oldalon, nehezen tartok ki. Rendszeresen 3-4 könyvet olvasok, ha nagyon belemerülök valamelyikbe, akkor az utcán sétálva sem tudom letenni. Eddig túléltem. Esténként pedig csak akkor tudok elaludni, ha olvastam pár oldalt, és legrosszabb lelkiállapotomból is kiragad, és másik világba emel egy-egy jó prózai mű.
Most fejeztem be Ulickaja Daniel Stein, tolmács című regényét.
Nagyon szeretem Ulickaját, mindent elolvasok tőle, ami magyarul megjelenik. Véletlenül került a kezembe az első könyve, a Vidám temetés, azóta ajánlás nem is kell. Csak idő.
Itt áll a polcomon Gion Nándor tetralógiája, a Latroknak is játszott, aminek az első három részét többször is olvastam, most a befejező darab vár rám.
Bárkinek az ajánlására szívesen olvasok. A svéd tolmács barátnőm skandináv krimiket adott kezembe, a lakótársam Doktorov Ragtime-ját, a testvérem egy meglepően jó lektűrt, az Éhezők viadalát.
Épp ilyen szívesen ajánlgatok én is könyveket másoknak (egy tanár esetében ez persze létkérdés), nemrég csaptam a homlokomra egy tehetséges tanítvány saját szövegét olvasva: neki a Gépnarancsot kéne megismerni (amit egyébként anno egy diákom unszolására olvastam el).
Tapasztalatom szerint tényleg kevesebbet olvasnak a diákok, mint régen, de ha valakinek sikerül személyesen neki szóló könyvet ajánlanom, annak hatalmas ereje van. És sokkal többet jelent, mint átüldözni őket egy-egy kötelező olvasmányon.
Most fejeztem be Ulickaja Daniel Stein, tolmács című regényét.
Nagyon szeretem Ulickaját, mindent elolvasok tőle, ami magyarul megjelenik. Véletlenül került a kezembe az első könyve, a Vidám temetés, azóta ajánlás nem is kell. Csak idő.
Itt áll a polcomon Gion Nándor tetralógiája, a Latroknak is játszott, aminek az első három részét többször is olvastam, most a befejező darab vár rám.
Bárkinek az ajánlására szívesen olvasok. A svéd tolmács barátnőm skandináv krimiket adott kezembe, a lakótársam Doktorov Ragtime-ját, a testvérem egy meglepően jó lektűrt, az Éhezők viadalát.
Épp ilyen szívesen ajánlgatok én is könyveket másoknak (egy tanár esetében ez persze létkérdés), nemrég csaptam a homlokomra egy tehetséges tanítvány saját szövegét olvasva: neki a Gépnarancsot kéne megismerni (amit egyébként anno egy diákom unszolására olvastam el).
Tapasztalatom szerint tényleg kevesebbet olvasnak a diákok, mint régen, de ha valakinek sikerül személyesen neki szóló könyvet ajánlanom, annak hatalmas ereje van. És sokkal többet jelent, mint átüldözni őket egy-egy kötelező olvasmányon.
A legerősebb azért a kötődésem a kortárs magyar irodalomhoz. Most adtam egy ismerősöm kezébe a kedvenceimet: Dragomán György A fehér királyát és Grecsó Krisztiántól aMellettem elférsz című regényt. Azóta nem alszik, mert olvassa őket.
Nagyon szeretnék hozzájutni Horváth Viktor Török tüköréhez is, büszke vagyok a díjra, amit kapott érte.
Sok elmaradásom van még a klasszikusok közül is, de szívesebben olvasom azoknak az írásait, akiket ismerek, legyen szó prózáról vagy versről.
Versekre egyébként meglehetősen nehezen szánom rá magam. Ha rosszabbak, mint amit én írok, ideges leszek, ha jobbak, akkor meg irigy.
Nagyon szeretnék hozzájutni Horváth Viktor Török tüköréhez is, büszke vagyok a díjra, amit kapott érte.
Sok elmaradásom van még a klasszikusok közül is, de szívesebben olvasom azoknak az írásait, akiket ismerek, legyen szó prózáról vagy versről.
Versekre egyébként meglehetősen nehezen szánom rá magam. Ha rosszabbak, mint amit én írok, ideges leszek, ha jobbak, akkor meg irigy.
A szépirodalom mellett kölcsön kaptam Pál Feri atya első könyvét: A függőségtől az intimitásig. Nagy-nagy erőt adott egy nehéz időszakban. A másodikért rohantam a boltba, itt is van már a polcomon A szorongástól az önbecsülésig. Ha eljutok odáig, ki is jegyzetelem. Általában nagyon érdekel a pozitív pszichológia irodalma.
A könyveket legtöbbször kölcsönkapom, egy-két felszólítás után vissza is adom. Én magam is adok kölcsön könyvet még mindig, holott egy-egy kedvencemet sosem kaptam többet vissza. Mivel a könyvek drágák, a legritkább esetben vásárolok. Viszont szívesen kunyerálom el az Európa Kiadóból, ami megtetszik.
Természetesen állandóan a polcomon van a Biblia, úgy olvasom a Zsoltárokat, mint a verseket. És még csak nem is vagyok irigy.
A könyveket legtöbbször kölcsönkapom, egy-két felszólítás után vissza is adom. Én magam is adok kölcsön könyvet még mindig, holott egy-egy kedvencemet sosem kaptam többet vissza. Mivel a könyvek drágák, a legritkább esetben vásárolok. Viszont szívesen kunyerálom el az Európa Kiadóból, ami megtetszik.
Természetesen állandóan a polcomon van a Biblia, úgy olvasom a Zsoltárokat, mint a verseket. És még csak nem is vagyok irigy.
PODMANICZKY SZILÁRD
Kedves Nóra, megpróbálom:
Mostanában Bukowskit olvasok, Carvert, és Tar Sándor Mi utcánkját lapozgatom.Bukowskinak a Nők című könyvében most egyszerre három helyen járok, három könyvjelzővel. Lassan és megfontoltan olvasok, ha valami jó, szeretem élvezni minden mondatát. A Nőkben pl. elértem a közepéig, és vissza kellett mennem, tudni akartam, szó szerint hogyan is kezdődött. Aztán ugrottam egyet, mi volt közben pontosan? És most egyszerre három helyen haladok előre.
Mostanában Bukowskit olvasok, Carvert, és Tar Sándor Mi utcánkját lapozgatom.Bukowskinak a Nők című könyvében most egyszerre három helyen járok, három könyvjelzővel. Lassan és megfontoltan olvasok, ha valami jó, szeretem élvezni minden mondatát. A Nőkben pl. elértem a közepéig, és vissza kellett mennem, tudni akartam, szó szerint hogyan is kezdődött. Aztán ugrottam egyet, mi volt közben pontosan? És most egyszerre három helyen haladok előre.
Carver lenyűgözött, valósággal megállította az időt. Tar pedig a gyerekkorom. Amikor meghalt, egy napilap tőlem kért cikket. Nem volt egyszerű a szavai nyomán a saját szavaimra találni, de abban biztos voltam, hogy az életemből az ő életének is pillanatai voltak, mikor a faluban elsőként volt hűtőnk, és a mélyhűtőben ott sorakoztak a kis húscsomagok ilyen felirattal: Klárika néni, Jancsi bácsi. A poklokat járt írókat szeretem, mert az ő beszédükért (írásukért – mindegy), cowboyosan szólva, ezerszer megfizettek. Ott zizeg az életük minden mondat mélyén.
Én ezt tartom irodalomnak. A fikció csupán eszköz, amivel összeragaszthatom a valóságcserepeket, és nem fordítva: valóságcserepekkel összeragasztani a fikciót. Van egy nagy témám, ami évek óta foglalkoztat, és szeretnék belőle regényt írni, de tudom, hogy bizonyos dolgokról nincs tapasztalatom. Leírhatnám őket filmes emlékekből, mert gyakorlatilag minden panel ismert – de nem az enyémek. Úgyhogy elindulok, a nyakamba akasztom a magnót, és belemegyek a szituba. Az utóbbi időben két riportkönyvem is megjelent a Balatonról, és talán nem is annyira a Balatonról van szó számomra, bár itt élek, hanem a riportról, a megszólításról, a hús-vér tapasztalatról. Ugyanakkor azt is tudom, hogy mindenkinek máshová van bekötve ez a tapasztalat, másról szól, más hangokat pendít meg ugyanaz a kéz ugyanazon a húron.
Hosszú éveken át írtam tárcákat napilapoknak, olykor napi nyolcat is képes voltam megírni, elhittem, hogy ez a profizmus, bármiből bármit, bármikor, ha kétezer-hatszáztizenöt karakter kellett, akkor pontosan abba raktam bele a történetet. Ennek vége. Szerencsére. Megvárni, amíg túlcsordul, várni, mígnem remegve áhítom a pillanatot, hogy a gép elé üljek, és elkezdjem. Az olvasásban, azt hiszem, az írás pszichikai ismérvei nehezítik meg a dolgomat. Látom, ki honnan ír. És a hitelesség egy morzsányin elmegy.
A magam szempontjából azon is csodálkozom, a kiadói panaszok ellenére, hogy egyáltalán ennyi könyv is elfogy. A könyv árucikk, és aki szeret olvasni, az nem babrál olyan dolgokon, mint én. A könyvesbolt számomra ugyanolyan, mint egy szupermarket. A szupermarketben sem tudok csak néhány dolgot megvenni, mert semmi nem az, aminek látszik. A könyvesbolt ugyanilyen. Formájuk szerint könyvnek látszanak a polcokon, de a tartalmuk szerint csekély rá az esély, hogy azok – számomra.
A saját kiadású könyveimmel nem érek el túl nagy példányszámot, ezért is gondolkodtam azon, hogy talán mégis odaadom őket egy zúzós marketinggel rendelkező kiadónak, mert valamiből meg kell élnem, lévén öt éve, mióta eljöttem Szegedről, nincs állásom. De aztán rájöttem, miért is akarnék újra belebonyolódni a fogyasztói társadalom könyvtermelő mechanizmusaiba? Miért akarnék olyannak látszani, mint akinek jól megy? Nem megy jól, és ez felemelő. Régen kibuktam azon, kiket és miket díjaznak – annak ellenére, hogy nekem is volt részem sok elismerésben. Ma már hidegen hagy, nincs rá szükségem, hogy elismerjenek. És szerencsére ezt úgy forgattam ki magamból, hogy nem a csalódottság mondatja velem.
Egyszer talán megpróbálnék a boldogságról, a boldog pillanatokról írni. Mert van ilyen. Ritkán, de van: amikor a fejemben lévő világ megérti, hogy saját maga árnyalataiban minősíti a világot.
Barátsággal: Szilárd
KUKORELLY ENDRE
Egyszerre, vagyis egymás mellett 30-40 könyvet olvasok. Ha valamelyik elfáraszt – vagy túlságosan élvezem –, fölfüggesztem, és a másikba fogok. Ezzel a technológiával több könyvet olvasok, mint befejezek, de így nagyobb fokú az élvezet/kíváncsiság/váratlanság, plusz a legváratlanabb összefüggésekre, egymásra rímelésre bukkanhatok. Három könyvön dolgozom párhuzamosan, ezekhez olvasok – meg persze csak úgy is, kíváncsiságból, pl. Kemenes Géfin László: Fehérlófia nyomában, Keresztury Tibor: A készlet erejéig.Konkrétan a menü most Ribakov: Az Arbat gyermekei, Mikszáth parlamentről szóló írásai, Rainer M. János: Bevezetés a kádárizmusba, Herczeg Ferenc: A gótikus ház, Báthori Csaba:Kétszáz nyers vers, Kemény Zsigmond: Korkívánatok, Sentalinszkij: A feltámadott szó – a KGB irodalmi archívuma, Szajbély Mihály: Jókai Mór, Jókai Mór: Politikai divatok,Szolláth Dávid: A kommunista aszketizmus esztétikája, Robert M. Polhemus: Lót leányaistb.
Ajánlások…
Ha átütő, engem átüt az ajánlat, szinte bárkiére. Magam azt szoktam javasolni az olvasásra hajlandóknak, hogy tudatosan válasszanak a kortársaik közül. De ne, könyörgök, a celebeket! Tehát, szisztematikusan körülnézni, engedni, hogy hasson. Ami nem könnyű ügy, valamennyiünk irodalmi – és egyéb művészeti – szocializációja szinte kizárólag csak 19. századi poétikák olvasását teszi lehetővé. Legalábbis ezek a beszédmódok olvashatók anyanyelvi szinten. Ha (gyorsan 1) költőt kell mondanunk, Petőfit vágja rá – ahogy a virág:rózsa és a szín: piros. Szimfónia: Beethoven, opera: Verdi, festő: Munkácsy, mindez az oktatás struktúrájából fakad, őket tanultuk rendesen. Regény: Balzac és Tolsztoj, Stendhal és Jókai, Mikszáth és Hugo. Maximum Flaubert vagy Dosztojevszkij, és a 20. századból is a nagy realisták, Manntól Móriczig. Így áll elő az a paradoxon, hogy épp azokhoz nem egyszerű eljutni, akik művészetét minimum megérintette az avantgarde, akik mai nyelvezettel mai tematikákat mozgatnak. Ez nem épp anekdota volt.
Ha átütő, engem átüt az ajánlat, szinte bárkiére. Magam azt szoktam javasolni az olvasásra hajlandóknak, hogy tudatosan válasszanak a kortársaik közül. De ne, könyörgök, a celebeket! Tehát, szisztematikusan körülnézni, engedni, hogy hasson. Ami nem könnyű ügy, valamennyiünk irodalmi – és egyéb művészeti – szocializációja szinte kizárólag csak 19. századi poétikák olvasását teszi lehetővé. Legalábbis ezek a beszédmódok olvashatók anyanyelvi szinten. Ha (gyorsan 1) költőt kell mondanunk, Petőfit vágja rá – ahogy a virág:rózsa és a szín: piros. Szimfónia: Beethoven, opera: Verdi, festő: Munkácsy, mindez az oktatás struktúrájából fakad, őket tanultuk rendesen. Regény: Balzac és Tolsztoj, Stendhal és Jókai, Mikszáth és Hugo. Maximum Flaubert vagy Dosztojevszkij, és a 20. századból is a nagy realisták, Manntól Móriczig. Így áll elő az a paradoxon, hogy épp azokhoz nem egyszerű eljutni, akik művészetét minimum megérintette az avantgarde, akik mai nyelvezettel mai tematikákat mozgatnak. Ez nem épp anekdota volt.
Emlékek…
Nagyapám meséli a János vitézt. Apám felolvassa a Vadölőt, A tizenöt éves kapitányt és azEgri csillagokat.
Nagyapám meséli a János vitézt. Apám felolvassa a Vadölőt, A tizenöt éves kapitányt és azEgri csillagokat.
Kedvencek…
Anna Karenina, Arany összes. Én is ugyanúgy szocializálódtam, mint mindenki. Na, jó: Thomas Bernhard dolgai.
Anna Karenina, Arany összes. Én is ugyanúgy szocializálódtam, mint mindenki. Na, jó: Thomas Bernhard dolgai.
Szakmai szemmel…
Elmerülök, és látom a hibákat. Melyek, ha jól merülök, nemigen zavarnak. De látom őket, somolygok a kollégákon, olykor bosszankodom is Kosztolányin, de nem rájuk vagyok mérges, hanem arra, hogy miért nem fizették őket rendesen: akkor lassabban dolgoztak volna, többet molyolhattak volna, vacakolhattak volna kedvükre azon, amin dolgoztak.
Elmerülök, és látom a hibákat. Melyek, ha jól merülök, nemigen zavarnak. De látom őket, somolygok a kollégákon, olykor bosszankodom is Kosztolányin, de nem rájuk vagyok mérges, hanem arra, hogy miért nem fizették őket rendesen: akkor lassabban dolgoztak volna, többet molyolhattak volna, vacakolhattak volna kedvükre azon, amin dolgoztak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése