Ottlik Géza: Iskola a határon

Értékelés helyett, ceruzás firkálgatásaim, műhelytitkaim – Ha attól jó egy könyv, hogy le sem teszed és két nap alatt elolvasod, akkor ez most stimmelt.
– Ha attól jó egy könyv, hogy azonosulni tud az olvasó a szereplőkkel, akkor csak részben stimmelt, ha korábban olvasom, talán ez meg is történik.
– elmerülni, belefeledkezni nem tudtam, mert Ottlik folyton kizökkentett az idősíkokkal, a beszélőkkel, tehát végig gondolkodtam a könyvet.
– egy kollégiumban (egyházi) olvastam, ez még hozzátett
– Hol a határ az alkalmazkodás és a megalkuvás között?
– közöny
– mennyi kell ahhoz, hogy a határainkon átlépjünk, akár jó vagy rossz értelemben.
– átalakulás, fejlődés (?) az alkalmazkodás vagy megalkuvás következményeként.
– Volt bennem kétely, hogy kinek a viselkedése, cselekedete „helyes” és az én mit tennék az ő helyébe – így, kényelmesen hátradőlve olvasva, nem tűnt okos kérdésnek.
– mire is nevelték ezeket a gyerekeket? volt jövőképe bárkinek is, ki és mi lesz belőlük?
– mi volt a nevelési alapelv,
– (a Páli gondolat inkább az esélytelenséget sugallja vagy az „Igazságos” reményt kecsegteti?)
– A vallási utalások, reggeli ima stb, ha hitben ha hit nélkül, akár egy „mindenki felett álló” hatalmat is jelképezheti. A meghallgatást, a Valaki mindezt látja – reményt, menekülést(?)
– köd, sár jelképek
Tízévnyi csiszolás után készült el a könyv végleges változata és ez érezhető is. Ottlik gyermekkorát viszonylag védett környezetben élte és onnan került a katonaiskolába. Ezért a regényben felmerült kérdések (életrevalóság, emberség, erkölcs, lázadás) jogosan foglalkoztathatták. Hogyan kell vagy kell-e egyáltalán beállni a sorba?
Mindenki meg és kiismerhető, mert valahogy viselkedik, a magatartásával, szavaival képvisel valamit. De a csend is nagy hírmondó és jelzés tud lenni.

és a fejemben maradt (fél)mondatok, merengések:
akkor még nem tudtuk…
Vigyél haza.
otthonról hozott, de szükségtelen és nem használt fésű tisztogatása
Lázadás a Bountyn
tenyér és öt ujj nyom a falon
finoman összetett boka…