Egyszerűségével csendességre int bennem valamit és hallgatok, vagy sokáig, csak hallgatni akarok. A Bergmann filmeknél érzem ugyanezt a visszafogottságot, itt talán jámborságnak, aszketizmusnak mondható, a ködben áttetsző világ. Ha Dánia, akkor Karen Blixen és egy kandalló, ami előtt leülve, kockás plédbe melegedve a hűvösséget alig érzed.
Berlevaag falucskában, csak a házak színesek, sárgák-zöldek-pirosak, az emberek szürkék és sótlanak. Annyira íztelen az életük, hogy aki először olvassa, a címben reménykedve, alig várja Babette főztjét.
Blixen meséiben sosincs semmi rendkívüli vagy harsogó, tolakodó mondanivaló. Szinte észrevétlenül nyitja ki a bezárt ajtókat és mutatja meg a Márta-i szolgálatot a Máriák között. A lényeget, ami az irgalmassághoz, a megbocsátáshoz és a megélhető – megtalálható földi örömökhöz vezet. Ízessé és ezáltal fogyaszthatóvá változtatja azt az el/bezárkózott életet, amiben semmi sem történik látványosan, mégis tudjuk, hogy mindenki megmozdul majd és életre kel benne.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése