Nincs mögöttem semmi. S amit elértem, nem sokra becsülhetem – olvastam egy 2002-ben leírt interjúban. Furcsa kettősség van bennem emiatt. Mert azt meg tudom érteni és el tudom fogadni, hogy ő ezt így látja vagy érzi (remélem már csak múlt időben, hiszen régen volt már az az év), de, ha igaz lenne ez az „üresség”, akkor mi, az olvasók, miből kapunk mégis? Mitől olvassuk úgy ezeket a sorokat, hogy az elmulasztott jótetteken gondolkodunk, hogy számot vetünk a mindennapokkal, hogy szívet cserélnénk a rászorulókkal. A válasz is megadatik: Lendületből írok: nem az érdekel, mennyire jó az írás, hanem az, mennyire fontos. Ez a könyv fontos, és igaz messze nem rejt hiú ábrándokat a boldog befejezésről, de a mindig újrakezdést minden sora magában hordja. Más pedig nem is kell a következő lépéshez.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése