Az ilyen embert, mint Ravelstein, nehéz átengedni a halálnak.
Néhány sorral most én is emléket állíthatnék Ravelsteinnek, még ha nem is úgy, ahogy a barátjától kérte-várta. De, hogy lehet valakiről igazi memoárt írni? Még beszélni is nehéz arról, aki, ugyan nekünk meghatározó ember, barát volt, mások viszont nem ismerték, vagy nem úgy, ahogy mi. Az sem egyszerű, hogy vajon ő mit tartott volna fontosnak, elmondhatónak az életéből, és mit tart annak az emlékező. Ez a könyv több szempontból is feladja a leckét. Egyrészt meg kell(ene) ismerni Ravelsteint a saját mondatai alapján, másrészt pedig úgy, ahogy a barátja látja. A barát pedig sok mindent akar ránk zúdítani, annyira sokat, hogy ezzel részben megakadályozza, hogy Ravelstein valóban megismerhető legyen. Ravelstein távol marad tőlünk, és nem csak a különcségével, vagy a hedonista életével, hanem azzal is, hogy míg őt mutatják be, éppen a megbízott barátról tudunk meg többet. Lehet ennyire összeforrni? Madarat tolláról, embert… Nem tudom a mondás mennyire igaz, néha úgy szeretném, ha igaz lenne, néha kételkednék inkább. Ami viszont szép és szintén merengésre méltó, hogy Ravelsteinnek volt valakije, akit az emlékezés terhével meg tudott bízni. Van elveszítettem, akiről egy szót se tudnék kinyögni, de minden utolsó vagy előbbi mondataira emlékszem. Pontosan tudom, hogy mikor koppintana a fejemre, vagy mikor nevetné el magát a bolond dolgaimon. Vagy mikor mondaná azt, hogy „hidd már el végre…” – és persze továbbra se hinném el. Már mindegy is. Nem bírom a búcsúztató szokásokat, szövegeket. Mindenki mindenkinek más volt, mást jelentett, és ez elmondhatatlan. Ha elég bátor lennék, akkor meghagynám az utókornak, hogy rólam ne mondjanak semmit.
Legyen csend.
No, de a könyv nem ennyire szomorú, sőt, remek humorral és bölcsességgel van tele. Valahogy úgy, ahogy az élet is (ha ezt is meg akarjuk látni benne).
Néhány sorral most én is emléket állíthatnék Ravelsteinnek, még ha nem is úgy, ahogy a barátjától kérte-várta. De, hogy lehet valakiről igazi memoárt írni? Még beszélni is nehéz arról, aki, ugyan nekünk meghatározó ember, barát volt, mások viszont nem ismerték, vagy nem úgy, ahogy mi. Az sem egyszerű, hogy vajon ő mit tartott volna fontosnak, elmondhatónak az életéből, és mit tart annak az emlékező. Ez a könyv több szempontból is feladja a leckét. Egyrészt meg kell(ene) ismerni Ravelsteint a saját mondatai alapján, másrészt pedig úgy, ahogy a barátja látja. A barát pedig sok mindent akar ránk zúdítani, annyira sokat, hogy ezzel részben megakadályozza, hogy Ravelstein valóban megismerhető legyen. Ravelstein távol marad tőlünk, és nem csak a különcségével, vagy a hedonista életével, hanem azzal is, hogy míg őt mutatják be, éppen a megbízott barátról tudunk meg többet. Lehet ennyire összeforrni? Madarat tolláról, embert… Nem tudom a mondás mennyire igaz, néha úgy szeretném, ha igaz lenne, néha kételkednék inkább. Ami viszont szép és szintén merengésre méltó, hogy Ravelsteinnek volt valakije, akit az emlékezés terhével meg tudott bízni. Van elveszítettem, akiről egy szót se tudnék kinyögni, de minden utolsó vagy előbbi mondataira emlékszem. Pontosan tudom, hogy mikor koppintana a fejemre, vagy mikor nevetné el magát a bolond dolgaimon. Vagy mikor mondaná azt, hogy „hidd már el végre…” – és persze továbbra se hinném el. Már mindegy is. Nem bírom a búcsúztató szokásokat, szövegeket. Mindenki mindenkinek más volt, mást jelentett, és ez elmondhatatlan. Ha elég bátor lennék, akkor meghagynám az utókornak, hogy rólam ne mondjanak semmit.
Legyen csend.
No, de a könyv nem ennyire szomorú, sőt, remek humorral és bölcsességgel van tele. Valahogy úgy, ahogy az élet is (ha ezt is meg akarjuk látni benne).
Van még egy érdekesség a könyvvel kapcsolatban (de ehhez én nem tudok mit mondani):
Saszet Ágnes
„A második bűnös”
Az újonnan fellángoló Eliade-ügy
Saul Bellow Ravelstein című regénye alaposan felkavarta a kedélyeket, a regény egyik számottevő mellékszereplője – Radu Grielescu alakjában – ugyanis Eliade alakjára ismerni. Itt:
Saszet Ágnes
„A második bűnös”
Az újonnan fellángoló Eliade-ügy
Saul Bellow Ravelstein című regénye alaposan felkavarta a kedélyeket, a regény egyik számottevő mellékszereplője – Radu Grielescu alakjában – ugyanis Eliade alakjára ismerni. Itt:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése