Sammler az élőhalott. Ne, ne ijedjünk meg, mert a történet ugyan szellemes, de nem fogunk párnacsücskét rágni tőle az éjszaka közepén. Főként azért nem, mert Sammlernek igaza van, és mi pontosan átérezzük az ő szatirikus, mély filozófiai belső monológjait. Ezzel még semmit nem mondtam, tudom, nem világos még. De ő sem az. A gondolatai visszavisznek az üldöző és üldözöttek háborújába, ahol nem csak az égen sárgultak a csillagok. Közben itt is tart minket, a fene szép jelenben, és abszurd történeteivel ráismerünk a mindennapjaink néha semmitmondóan lüktető unalmára. Pedig az élet pezseg, neki is, de ő egy túlélő, vagy inkább egy megmaradt, akinek ez a föld hol tágas, hol szűk, de sehogy sem kerek. Csak éldegél, lézeng, morfondírozik és meg nem írt gondolatai a holdra lövés helyett az éterbe hullanak, vagy szárnyalnak, attól függ, melyik embertársa közelíti meg annyira, hogy szóba is elegyedik vele. Nincs rend ebben a világban. És ki akar rendet tenni? Sammler próbálkozásait saját összevisszasága is megakadályozza. Kéne egy átlagélet. Hogy csak úgy legyen, aminek lennie kell. De a földlakó megdöbben a saját hatásvadászatán, mint Napóleon, aki egy gengszter volt, vagy Marx, aki meg világforraló törekvéseit a történelem maskarájába öltözve gyakorolta. És Sammler csak mereng, mint akinek már csak ez maradt, él is meg nem is, a buszmegállóban állva is az emberi faj istenadta lehetőségeit veszi számba. Nézelődik. Felfog. Megrág. És nem, nem kiköp, hanem lenyel. Mindent. Mert titokban arra vágyik, hogy e kerek bolygóról egyszer egy nagy nekirugaszkodással úgy eltávolodik, hogy csak na. Oda (hova?), ahol nem a naphoz igazítják az órákat, ahol más főneveket használnak majd. Közben lábmosáshoz készülődve, féllábon imbolyogva a Nautiluson képzeli magát, Bach és Händel dallamát dúdolva. A csillagászati jövőben van, nincs szüksége nappalra meg éjszakára, állandó notórikus ismétlődésekre. Mert neki semmi köze ehhez. Ő csak túlélt, csak megmaradt. De nem ennek a födnek. Tudta, hogy meg kell felelnie és meg is felelt ennek az életnek, amelyen esztelenül és lealacsonyító bohóckodással keresztülszáguldunk, megfelelt a szerződésében foglalt szabályoknak. Azoknak a szabályoknak, amelyeket a szíve legmélyén minden ember ismer és tud. Ahogy én tudom a magamét. Ahogy mindenki tudja. Mert ez az igazság: hogy mind tudjuk, Istenem, hogy tudjuk, hogy tudjuk, tudjuk, tudjuk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése