Mélyről jövő szavai voltak. Ez akár közhelyesnek is tűnhet, de nincs rá jobb gondolatom. Sok minden jutott neki a rosszból, nem félt megélni őket. Szélsőséges, rapszodikus vágyai lehettek, s azokból több, amit nem kapott meg. Olyannak képzelem, aki inkább figyelt, mint beszélt. Nem volt mindenkihez szava, de költészete igen. A belőle - tőle jövő igazmondás, vagy inkább az igaznak és megéltnek tartott érzések kimondása, megmutatása, megindító. Önmarcangolóak, önpusztítóak, mint az élete is volt, de ettől hitelesek is. Sok verse tetszett még ezeken kívül, de némelyiknél a szóhasználattal, vagy a gondolatmenettel nem tudtam azonosulni. Ettől még jók. Ezek az ő dohányfüstbe megmártózott, fanyar illattól átitatott versei. Egy kiskocsmában mellé ülnék, szótlanul. Talán észre sem venné, vagy csak egy bólintással jelezné, hogy igen, van itt egy üres szék, de most már az enyém. És hozzak is valamit gyorsan a söntésből. Bólintanék.
A költészetről
Mikor helyzetek és gondolatok
világosan egymásra utalnak,
de anélkül, hogy vissza lehetne
vezetni egyiket a másikára:
s ha szó sincs
következtetésről, se szükségszerűségről,
mint fák a gyökerükre
mégis úgy utal
egyik a másikára
– megfoghatatlanul:
akkor a költészet elérte célját.
Reggel
A világ közben továbbment
az ünnep reggel-arca
émelyítően más értelmezést
nyert kelletekorán ébredt fejekben
A reggel továbbment
dél lett belőle
megismételte
az éj hűtelen metamorfózisát
mondhatnánk az éj-reggel-nappal arcú
isten életünk közege ura
egyetemes kételyt ébresztett bennünk
tulajdon létünk miléte iránt
De nem mondom mert ilyet nem hiszek
és mert elég
mit nappalok és ünnepek iránt
támasztott – kétely és kérdés kagylózúgása –
ez a tűnődés ez a szomorúság
Elég az idő amit öregedtünk
e hümmögések kurta idejében
Történet
Egyedül kéne élnem.
Hajnali, hosszu sétákon érlelnem magam.
Bor és – főleg! – szivar mellett
(mert a cigaretta a kapkodásnak
kedvez, sok rövidlejáratu tervnek)
lassan fürkészni ki
amit múltamnak
– éppúgy önmagamnak nevezek. Talán hasznos
volna regénybe fogni.
Mit szeretek?
Kesernyés fűszörpöm:
a tegnapi teát,
a szikkadt kenyeret,
az aljukig száradt
kanáltörő lekvárok
muzeális mézét.
„Quo vadis?”
Azt a részt a Sienkiewicz
rossz regényéből még most is szeretem,
amikor Petronius pár percre megszakítja
a Halál nyíltszíni remeklését;
azt a nemes
időhúzást, amellyel egy korszak
visszanéz; nézegeti magát.
Mint aki a hülő vízben hever,
s a kád dugóját még nem húzza ki.
Hadd menjen
„Nos: a naivitás nem megy.
Amit lehet: figyelni a felvillanásokat.
Ez mindig hiteles, s olykor találó.
Nem alakítás, csak kivárás.
Nem növekszik,
mindössze összeáll.”
Ilyeneket jegyezgetett föl.
Cédulák
A jót azt nem
a jót azt nem adom
megmenthetetlenül személyes
ami jó volt
Ha lehetnék Neked
csak egy személy.
Végérvényes, bár esetleges,
mint rozsdás, görbe szeg
a meleg porban.
Mint árnyékfedte lépcső tetején
egyetlen villogó él.
Csak egy személy
szándéktalan fürdése az időben.
Ha lehetnék Neked
megállás eltünőben.
Kietlen birtokod:
egyetlen pillanatra!
Ha lehetnék Neked
míg az árnyék ahhoz a fokhoz ér
és elporlad a szeg,
csak egy személy.
Büszkélkedés
Nézz szét ezeken a.
Ezt mind én hagytam abba.
Amikor a legkevésbé szerettek volna abbamaradni.
A jó regények
A jó regények beteljesülnek,
hibátlanul, mint a végzet.
Ócska ponyvára vágyom,
ahol van szerencse és van bocsánat,
és a logikus következmények
elmaradnak.
Közben
Mindig mint dolgot gondoltam magam,
mint a valamire alkalmas valamit,
alkalmatosságot, célfüggvényt;
a szív hidegsége megadatott nekem.
Egy gyöngeség maradt,
hogy szeretném, ha tudnák,
miket gondolok közben.
A bohém, a szeszélyes, az esendő,
a könnyed és könnyelmű,
a tétova, ténfergő, a kedélyes
álarca mögött
készül, kész van, volt
mindig is a másik:
Most éppen itten
Most éppen itten nem vagyok sehol,
pedig szeretnék lenni valahol,
szerettem volna lenni, de soha
nem lehettem, és időknek soka
pereghet el, foglyul ejtett homok,
önforgató clepsydra, senkisem
voltam, leszek, bár néhanap vagyok,
vagy lenni vélek, mint a jégcsapok,
ahogy csöpögve hűtik a Napot.
Szemrehányás
Még most is
elolvadnék, mint a besózott jég
– pedig nem szeretlek –
ha hozzám érnél.
Vége. Kezdődik
Eddig nem történt semmi:
csak gyöngeség és szégyen és futás
hűtött-hevített váltva, mint a láz;
– feledni kell. Feledni,
s – reggel van – hozzád menni,
hisz elcsigázott testem érted esd.
Majd egyszer – tudom – lesz tökéletes.
De nem mi.
Hozzád, ki olvasod
Ülj és figyelj.
Reggel, kora délelőtt, délben,
kora délután, estefelé, este,
éjfélig, éjfél után, hajnalig.
Ülj és figyelj.
Figyelj, mintha csak ülnél.
Ülj, mintha csak figyelnél.
Mert kell, aki ül és figyel.
Kell valaki
az üléshez és figyeléshez
reggel, kora délelőtt, délben,
kora délután, estefelé, este,
éjfélig, éjfél után, hajnalig.
Ülj, figyelj.
Mintha ülnél és figyelnél.
Azok helyett is,
azokért is,
kik téged figyelnek,
és téged ülnek.
Cetlik 4
Aláírtam, föléírtam,
magamat túlírtam, leírtam.
Eddig bírtam.
Petri György versei
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése