Nissim Ben Aderet

Ki az a Nissim Ben Aderet? 

Lassan, de váltok a kedvencek között. Most Nissim Ben Aderet rajzai, figurái érdekelnek. Másoknak, lehet káosz az a sok ember, akit csak úgy egymás hegyén-hátán rajzolgat, de nekem rendben vannak. Akár sorrendben is, ha akarom.
Találtam egy oldalt róla, és gyenge, de bátor angoltudásommal, meg némi fordítóeszközzel meg is tudtam néhány dolgot. itt

Jól megnézve a képeit, valóban  mozognak,mozgásban vannak, mindig új szereplőt lehet felfedezni rajtuk. Rajzai, mintegy csatatér, állandóan változnak, a figurák egymással kapcsolatban vannak, többjelentésűek (ez jó, mert akkor akár el is találhatom, hogy mi mit jelenthet, és mondhatom, hogy igazam van). Nincs még egy ilyen kortársművész. Egyedi. Ha lesz időm, akkor majd megszámolom, hogy mennyi figura van a legnyüzsgőbbnek látott képén.
Szándékosan nem a zsúfolt szót használtam, mert akármennyire is annak látszódnak, minden test önmaga, teljes és ha jól láttam, nincs két egyforma sem.
Mit jelenthetnek, miről beszélnek a képei?
A teremtésről, a (meg)születésről, a minden mindennel összefügg témájáról, de ha nem strapálom nagyon magam, akkor van egy képe, ami nekem a sorban állásról szól. Szépen, egymás után, ki mikor következik. De szól az egymásrautaltságról is, a kapcsolatokról, ki emberhez, ki a kutyájához egy pórázzal.
Van egy kép, ahol a nagy sötétségből kiszületnek, megteremtődnek az emberek. Kezdetben még alaktalanul, majd megformálódva lesznek eggyé. Mindegyik ember visszakapcsolódik egy-egy vonallal a Kezdethez. Vagy úgy, hogy még alaktalan, de már létrejövőben, vagy úgy, hogy már létrejött, de a másik ember által köze van a Genezishez, az Eredethez. Tetszik.

Mostanában a számolás fontossá vált nekem. Napok óta megakarom számolni, hogy hány lépés az esti kávémtól a munkahelyre való beérkezésem. Igen, én az vagyok, aki este 9-kor kávét iszik, merthogy dolgozni kell majd mennem és ébren kell lennem még néhány órát. Szóval, ma, vagy holnap vagy valamikor ezt megszámolom. Mert gyalog járok. Zenét hallgatva, kikapcsolódva vagy ráhangolódva arra, ami az éjjel következik. Amikor más alszik. De erről már meséltem. Meg kell számolnom. Egyszer már megszámoltam, hogy hány tekerés a biciklipedállal, de elfelejtettem. A vadkacsákat, akik a lépéseimet követve úsznak a jéghideg Élővízcsatornában már megszámoltam. Kilenc volt. Szoktam nekik kenyeret vinni és megkérem őket, ne csináljanak akkora zajt hajnalban, mert túltesznek a tavaszi béka kóruson is és így nem tudok nyitott ablaknál aludni majd. Majd. Ha vége ennek a hideg, szürke időszaknak.
Sokat felejtek. Sok olyat teszek, amit nem tudom minek, meg miért. És egyre többet nevetek. Mindenen. Anyám, gyerekkoromban, ha sokat nevettem, és én egy nevetős gyerkőc voltam, mindig azt mondta, a vesztemet érzem. Milyen vesztemet? Na, ne már! Csak azért is!