Tadeusz Borowski: Kővilág

Azt írtam még délután, hogy jó volt ebben a Kővilágban lenni. 
De miért? Na, ezen meg este gondolkodtam el. 
Sok láger könyvet olvastam már, de csak ennél a Kővilágnál nem éreztem rosszul magam. 
Nem éreztem azt, hogy én kívülálló vagyok. És, hogy kívülállóként nem szenvedtem eleget. 
Itt most nem volt lelkiismeret-furdalásom, nem kényszerített az együttérzés és a vád, semmi felé sem. 
Úgy írta meg a Kővilág belsejét, hogy mosolyt tudott csalni az arcomra, hogy túlélhetőnek hihettem az ő élhetetlen életét. 
Másképpen ír róla, mint eddig bárki. 
A legjobban ő ír róla. 
Azt mondja: Nálunk, Auschwitzban… 
és vendégül lát ott, ahol önmagát is vendégnek véli. 
Csodálatos napokról ír, mosolyról. Tavaszi sétára hív és Hesse Pusztai farkasát emlegeti. 
Borzalmakról ír, olvashatóan. 
A világról ír, Auschwitzban.

A könyv elején néhány versét olvashatjuk. 

Talán mindazt, amit a novellákban nem tudott, nem akart leírni, itt szakad fel belőle. 
A verseket csak utólag olvastam el.

… talán jobb is ha győz a jövő 
s guruljunk le mint hegyről a kő 
s úgy nézzünk körül mint a szobor 
amelynek halott kőszeme van

* * * 
nem vers ez, nem is próza, 
csak kötél megcsomózva, 
csak nedves föld, beissza, 
ím ez az út vezet vissza.

nem kenyér, nem is vodka, 
harag csak, düh, rövidke, 
csak túl sok lett a sírhant - 
ifjúság, szerelem elmúlt.

nem álom, sem ébrenlét, 
se nevetés, se játék, 
de éjjel a sírás elfog - 
ím itt a papír, kés, madzag…

(Emlékkönyvbe, Spiró György fordítása)

Könyvei a lengyel irodalom háború utáni klasszikusai közé tartoznak és Lengyelországban kötelező olvasmány. De a lágeríró skatulyát ő sem kerülhette el, ezért kevesebb tanulmány, cikk vagy könyv foglalkozott vele. Írása, Kertész Imre munkáira is hatással voltak.