…és
mivel a kis részletek rendszerint egy nagy egésszé állnak össze
Így olvastam őt és most, a harmadik könyve után hiszek is ebben. Minden egyes mondata, története, még ha néhol szürreális is és álomvilágba-vivő, egyben nagyon igaz. Én elhiszem neki, hogy nyulakat lehet hányni (de még hogy, simán) és azt is, hogy a nyustirucáktól fejgörcsöt lehet kapni. Van aki azt gondolja Cortázar írásairól, hogy nem józanul írta. Még ha úgy is lett volna, még ha mindezek a gondolatok másképp nem jutottak volna az eszébe…, na és akkor mi van. Zseni volt. Zseniálisan átgondolt élethelyzeteket írt le. Olyanokat, amik itt és most is megtörténhetnek. Azt érzem nála, hogy ugyanazt a gondolat-szabadságot, ugyanazt a lehetőséget a döntésekben, választásokban, amit az élethelyzetek elénk hoznak – ugyanazt adja meg azoknak az embereknek is akikről ír és azoknak is akik olvassák. Mert neki is meg volt ez a szabadsága. Olvasás közben is úgy volt, hogy hagyta, gondoljak a történet végéről azt amit akarok. Aztán persze meghökkent a végén. Ezzel viszont épp azt éri el nálam, hogy egy-egy fejezetet újra és újra elolvassak. Átgondolom úgy ahogy én akarom, aztán úgy ahogy ő akarja. Aztán vagy jutunk közös nevezőre vagy nem. De korai is lenne nekem az, hogy Cortázarral közös nevezőről beszéljek. Nem ismerem annyira, csak megszerettem. Még olvasnom kell sokat tőle. Majd ha egyszer, valamikor a Sántaiskolát is elmerem kezdeni és meg is értem, majd akkor talán fogok tudni róla valamit. Addig maradnak a rövidebb valóságfölötti álmai(nk).
Így olvastam őt és most, a harmadik könyve után hiszek is ebben. Minden egyes mondata, története, még ha néhol szürreális is és álomvilágba-vivő, egyben nagyon igaz. Én elhiszem neki, hogy nyulakat lehet hányni (de még hogy, simán) és azt is, hogy a nyustirucáktól fejgörcsöt lehet kapni. Van aki azt gondolja Cortázar írásairól, hogy nem józanul írta. Még ha úgy is lett volna, még ha mindezek a gondolatok másképp nem jutottak volna az eszébe…, na és akkor mi van. Zseni volt. Zseniálisan átgondolt élethelyzeteket írt le. Olyanokat, amik itt és most is megtörténhetnek. Azt érzem nála, hogy ugyanazt a gondolat-szabadságot, ugyanazt a lehetőséget a döntésekben, választásokban, amit az élethelyzetek elénk hoznak – ugyanazt adja meg azoknak az embereknek is akikről ír és azoknak is akik olvassák. Mert neki is meg volt ez a szabadsága. Olvasás közben is úgy volt, hogy hagyta, gondoljak a történet végéről azt amit akarok. Aztán persze meghökkent a végén. Ezzel viszont épp azt éri el nálam, hogy egy-egy fejezetet újra és újra elolvassak. Átgondolom úgy ahogy én akarom, aztán úgy ahogy ő akarja. Aztán vagy jutunk közös nevezőre vagy nem. De korai is lenne nekem az, hogy Cortázarral közös nevezőről beszéljek. Nem ismerem annyira, csak megszerettem. Még olvasnom kell sokat tőle. Majd ha egyszer, valamikor a Sántaiskolát is elmerem kezdeni és meg is értem, majd akkor talán fogok tudni róla valamit. Addig maradnak a rövidebb valóságfölötti álmai(nk).
Kapcsolódó cikkek: Az irodalom és a képzőművészet közelsége Török Adrien
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése