Julio Cortázar: A nyertesek

Merem állítani, hogy Cortázar mestere  az irodalomnak. 

Első regényét, alig kilenc évesen írta és verseit anyja plágiumnak hitte. Ezt nevezik tehetségnek. Gondolatai, szavai eltérnek a megszokottól.  Van bennük magány, szürrealizmus, formaművészete rendkívüli és hatásos. Cortázar olyan, mint egy kaméleon. Verset írt Che Guevarához, itthon a  legismertebb műve a "Las babas del diablo", amit a nagyközönség Nagyítás címmel ismer, Antonioni filmrendező munkáiból. 

Aki kezébe veszi az író műveit, garantáltan az irodalmat vette kézbe. 

Eddig is elkápráztatott rövid novelláival és az azokban szereplő emberekkel – figurákkal, de itt, ebben a regényében is bizonyítja, hogy mindenre kiterjed a figyelme. A papírszalvéta hajtogatásától a hajfésülésig , mindent el is mond nekünk. Ott vagyunk, látjuk, halljuk. Aprólékosan és még sem unalmasan nyújt át nekünk egy hajóutat és már szinte nyertesnek is érezhetjük magunkat. Aztán úgy, ahogy a többi „nyerő-párosnak” – még sem stimmel minden. Van, akinek a kényelem a baja Nem tudok szörnyűbbet elképzelni, mint azt, hogy felszálljak egy repülőre, és ismét otthon érezzem magam – morog az egyik világlátott vendég. Van, akinek nem elég a hajóút kissé gyanús bezártsága – még önmagában is „utazik” egyet. Ő Persio – aki, még egy belső kalandot is átél a hullámok hátán. Persió, aki két kézzel kapaszkodik a korlátba, a csillagokba, a fejfájásba, nektárédes borgőzbe burkolózva. Kedveltem őt! Nagy kérdés, hogy ki hova tart? Merre visz a hajó? Mintha ez valójában nem is utazás lenne. Titokzatosságok az ajtók mögött, lőszerek egy fémdobozban… Akár egy krimiben. Cortázar végig fenntartja a feszültséget, ehhez jól választott helyszínt és szereplőket. Nem mindennapi társasággal hajózhatsz és nem is mindennapi dolgokról társaloghatsz velük. Kicsit furcsa mindenki, olyan nem hétköznapiak. 

És ahogy a hajó utat tör a hullámokon, úgy az utasok a folyosók labirintusában próbálnak megérkezni valahova…

Kapcsolódó cikk: " Azt mondják, a csodák ideje elmúlt." Scholz László