A világirodalom egyik legmagányosabbja. A
világirodalom egyik legnagyobb formaművésze... - és igazat beszélnek. Magányos is, formaművészete egyedi és utánozhatatlan, van benne valami "fenegyerekes" és ez a szó életének szélsőségeit fejezi ki leginkább. Egyszóval nekem ő kedvemre való.
Ha azt mondom tetszett, egyrészt nem eléggé jó a szó arra amit
érzek, másrészt nem fejez ki mindent amit az olvasása közben át-megélhetünk.
Volt, hogy majdnem megfutamodtam a mondatok súlyától, jelentőségétől,
mindattól, amit belém akart róni. De folyton visszakanyarított magához.
Ez az író, ez a könyv nem hagyja, hogy ne olvasd végig. Nem hagyja, hogy csak
átfusd a benne lévő világokat.
Akarod érteni a szóba zárt
zokogásokat.
S ezek a szavak úgy zárnak magukba, hogy csak éppen érintik a benned lévő, már
ismerős bánat-fátylat.
Fellebbenti, de nem hagy védtelenül.
Bizonyságod mozdulatlan. Közel van.
Hogyne érezném közel magamat
ahhoz, aki nem tudja (tudja, hogy nem tudja, meg nem is akarja tudni, mert
nincs mit tudni) a határt fantázia és valóság közt. (Esterhazy P.)
A Szakaszvéget többször is elolvastam. Végig jártam a múzeumtermeket és ültem
az üres széken, szemben a fényképről festett festményekkel. Vártam (láttam) az
üzenetüket.
Különös, hogy puszta elfogadássá
is válhat az élet. (…) még a semmit sem elfogadása is, azé, hogy elmenjek
mielőtt megérkeznék, s hogy végezzek mindennel, ami még nem képes végezni
velem.
Tér és idő, valóság és látszat.
És szavak – érdekes, soha nem
látott sorrendben.
Most fél 4 van. Lassan, nagyon lassan, de majd hajnalodni fog.
A könyvet befejeztem.
A történeteit nem.
Kapcsolódó cikk: Rítusok, játékok, átjárók (Átfogó) Bogdán László
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése