Túl sokféle van magából.
Többféle, mint azok a maszkok, amelyeket az ember cserélget, mert hiszen
álarcai mindenkinek vannak. De maga minden alkalommalteljesen más.
Maga valahogyan megszünteti önmagát. Maga olyasféle, mint mikor álmodik az
ember. Maga nem erős és nem gyenge. Maga semmilyen.
Jacob Hornerrel még (túl ) fiatalon találkoztam. Akkoriban,
„világmegváltó koromban” erős indulatokat váltott ki belőlem a tehetetlensége.
Persze, hogy nem értettem és nem is akartam őt megérteni. Ma már másképp látom.
Horner, akiben nincs időjárás, sőt az időnek járását sem ismeri, akinek
nincsenek kérdései, de saját válaszain is csak csodálkozik. Döntésképtelen,
ego-tlan – én-telen, de nagyon szerethető figura. Olyan Woody Allenes. A
mitoterápia által különböző személyiségeket választ, hogy életét mederben
tartsa. Ő a tragikus antihős egy kegyetlen, nyomasztó, abszurd világban.
Valójában maga köré teremti a nem létet és úgy csinál mintha nem tudná…és
tényleg nem is tudja, hogy ő él, létezik, hatással van másokra. Tud gonosz és
kegyetlen lenni, viccesen balfék, döntésképtelenségével forgatja fel mások
életét. Mozgásképtelensége a selfjéből indul ki, ami nincs neki. Nem érzi az
ént, többször van magán kívül mint magában. Voltak-maradtak bennem indulatok is
felé, néha haragudtam rá és falhoz tudtam volna vágni a könyvet, de akkor is és
most is nagyon tetszett.
Horner története erőteljesen filozofikus és a főhős,néhol aggasztóan az antihős szerepében tetszeleg. Aggasztóan, mert az olvasóban felmerülhet a sajnáljam ,vagy a "mit képzel ez a figura magáról" bizarr érzés. Barth viszont, remek jellemábrázolással, kifejezetten érdekessé tudja tenni annak a három embernek a konfliktusát, krízisét, akik az utat járják.
Nem eléggé jó szó az, hogy érdekes regény, több annál. A tanulságát humorral fűszerezi és így a befogadása, megértése, sokkal könnyebb.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése