Boris Vian: Köpök a sírotokra

Boris Vian azaz Veron Sullivan, a nagy avantgárd fenegyerek, a sokoldalú művész, akit többször is perbe fogtak, de ő remekül megélt az irodalmából. Hírhedt könyvét sokan olvassák. 1946-ban írja meg ezt a cinikus, szürrealista, „cselekménydús” könyvét és nekem úgy tűnt, mindent belerak amit az addig leélt 26 éve alatt tapsztalt a világról. Volt ideje felkészülni és kiművelni magát egy ilyen köpésre. Eddig elkerültem a könyveit, de a diákok közül többen is olvassák és látnak benne fantáziát, bátran ajánlották nekem is. Nem hiába, mert tetszett. A fantáziáról csak annyit, hogy van is benne bőven, de a hatásvadászat nem nem szokott célt érni nálam. Hogy polgárpukkasztásként vagy paródiaként kell olvasni? Paródiának gyenge és nem igazán pukkasztott. Két hét alatt írta meg Sullivan álnéven. Szereplőit sem mutatja be részletesen, nem bonyolítja a lelki traumák leírását, a jelzőket is ránk bízza. Némi gyerekkori élmények felidézésével próbálja megerősíteni a főszereplő az igazát. Ha van ilyen. 

Pusztán a nem titkolt szándékok alapján ítélkezhetünk is a történet felett. Ha ítélkezünk. De a gyakorlott thriller néző, ezt a filmszerűen megírt regényt simán lenyeli. Én ugyan nem vagyok az, de a Top 10-es listámon, mondjuk a Született gyilkosok című film előkelő helyen áll. Hasonló képek ugrottak be a könyv olvasása közben is. A téma viszont teljesen más. Lehetne boncolgatni (és ez a szó itt különösen a helyén van) a miérteket, a szándékokat, a gyűlöletet, a bosszút. Nagy téma lehetne a társadalmi hovatartozás kérdése is (mert valahova tartozni kell) , de Lee is olyan egyszerűnek látta az egész tervét, hogy én sem akarom bonyolítani a dolgot. Általában a műveltségben, iskolázottságban való alultápláltság szokott ilyen peremszéli indulatokat szűlni, ami Lee Andersonnál nem áll fenn. Még csak nem is primitív, ha a gondolkodását is megvizsgáljuk. Céltudatos, agresszív, amit a szexben próbál kiélni. De hát az sem elég egy idő után, csupán eszköz ahhoz, hogy bosszúszomját csillapítsa. Állati ösztöneit nem rejti véka alá, viszont dícséretes, hogy nem káromkodik. A könyvben nincs káromkodás. Talán azért, hogy majd az olvasó mondhassa a magáét… van aki mondja is. Minek? Ha már Lee viselkedéskultúrája hagy némi hiányt maga után, akkor az olvasó se vegye fel a kesztyűt. Két dolog volt számomra nagyon érdekes a könyvvel kapcsolatban. Az egyik, hogy mi mindenre jó Jób könyve és abból egy idézet, amit levélben kap meg Lee és mintegy megerősítésként fejből idéz is. A másik pedig, hogy 1980. május 9-13 között zajlott a 33. Cannes-i Filmfesztivál, ahol olyan filmekkel együtt szerepelt a könyv címe, mint Tarkovszkij Sztalker című filmje. De a sztori ebben az, hogy a szovjetek a Sztalkert nem engedték bemutatni és egy kis csalással a filmtekercsre Vian Köpök a sírotokra címét írták. A cenzúrából ott ülő nézők persze nem kis döbbenettel és megbotránkozással hagyták el a termet a vetítés elején. (wikipedia)