Delirium história, visszaemlékezés.
A lélektani regény mindig nehéz olvasmány. Óhatatlan, hogy ne vonzon be a hangulatába, hogy ne azonosulj vele. Még akkor is, ha nem éltél abban az időben (50-60-as évek) amegváltás reményével teli évek, érzések korában. Szabados Gábor története is ilyen. Érzed az alkohol mámorító illatát, vele bolyongsz az éjjeli utcákon és együtt üresítitek ki az elveszett vágyak tárházát. Cinikus önirónia, védekezés, magyarázkodás az eszköz ehhez. Az egész olyan, mint egy belső monológ, egy számvetés. …beakar keríteni a saját emlékezetem. De már körbe van kerítve, már foglya önmagának, bezárva él. Kívül is és belül is. Kiábrándult hedonizmusban. Takarná magát, rengeteg fügefalevelet találtak ki, mindenféle fazonban, de a test mondja a magáét. Kortörténet, kórtünet. A 60-as évek kiábrándultságát írja meg Somogyi Tóth Sándor, egy prófétának szánt , valaha jóhírben lévő, de ekkorra már lecsúszott újságíró szavaival. Az egyén és a társadalom konfliktusait vizsgálja. Lemondás a világmegváltó tervekről, eszményekről. Sutba dobott álmok, már rég elkáprázott szerelem. Meghasonlott tudathasadás a zártosztályon. Ki (kik) a felelős(ek) az elveszett álmokért? Az, aki elvesztette vagy azok, akik az ebben való hitet veszik el? A történelem ismétli önmagát? Egy dolog biztosan Szabados mellett szól. Az álruhát nem ő vette fel, nem ő hordja. Az árat fizeti érte. A remény, a romlatlanság árát. Az író még sem hagy minket kétségek között. A teljességet, az újra kezdést, a kapaszkodót, Szabados fiában, az ártatlan, mit sem sejtő-tudó gyerekben ellensúlyozza.
Nem az a fontos, kiskoma, hogy mit tartanak rólad, hanem az: mit tartasz te magadról.
A lélektani regény mindig nehéz olvasmány. Óhatatlan, hogy ne vonzon be a hangulatába, hogy ne azonosulj vele. Még akkor is, ha nem éltél abban az időben (50-60-as évek) amegváltás reményével teli évek, érzések korában. Szabados Gábor története is ilyen. Érzed az alkohol mámorító illatát, vele bolyongsz az éjjeli utcákon és együtt üresítitek ki az elveszett vágyak tárházát. Cinikus önirónia, védekezés, magyarázkodás az eszköz ehhez. Az egész olyan, mint egy belső monológ, egy számvetés. …beakar keríteni a saját emlékezetem. De már körbe van kerítve, már foglya önmagának, bezárva él. Kívül is és belül is. Kiábrándult hedonizmusban. Takarná magát, rengeteg fügefalevelet találtak ki, mindenféle fazonban, de a test mondja a magáét. Kortörténet, kórtünet. A 60-as évek kiábrándultságát írja meg Somogyi Tóth Sándor, egy prófétának szánt , valaha jóhírben lévő, de ekkorra már lecsúszott újságíró szavaival. Az egyén és a társadalom konfliktusait vizsgálja. Lemondás a világmegváltó tervekről, eszményekről. Sutba dobott álmok, már rég elkáprázott szerelem. Meghasonlott tudathasadás a zártosztályon. Ki (kik) a felelős(ek) az elveszett álmokért? Az, aki elvesztette vagy azok, akik az ebben való hitet veszik el? A történelem ismétli önmagát? Egy dolog biztosan Szabados mellett szól. Az álruhát nem ő vette fel, nem ő hordja. Az árat fizeti érte. A remény, a romlatlanság árát. Az író még sem hagy minket kétségek között. A teljességet, az újra kezdést, a kapaszkodót, Szabados fiában, az ártatlan, mit sem sejtő-tudó gyerekben ellensúlyozza.
Nem az a fontos, kiskoma, hogy mit tartanak rólad, hanem az: mit tartasz te magadról.
Kapcsolódó cikk: Lelkesen, lelketlenül - Szimultán (újra)olvasónapló
a kudarc természetrajzáról Szabó Tibor Benjámin
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése