Paul Auster: Leviatán

Az író teljes neve Paul Benjamin Auster és ebben a regényben is van egy Benjamin (a másik író), aki akár ő is lehetne. A másik énje, amiben kiéli – beleéli mindazt, amit az egyszerű mindennapjaiban nem mer vagy nem tud vagy nem akar… 

Nem igazán tudom, hogy is van ez. Azt írja Bármi megtörténhet. És így vagy úgy, meg is történik. És valóban meg történik. P.A. mindig önmagát keresi, de ebben az identitást kereső bolyongásban most messzire ment. Ha igaz, hogy a regényben szereplő másik író az ő ellenpontja, bár nyilván fikció, de akkor is, tegyük fel hogy az…. akkor most egy szánalmas, személyiségét vesztett, őrült, gyilkost ismerhetünk meg benne. A leviatánt, az ókori zsidó világ képzeletbeli tengeri szörnyét, a gonosz jelképét. Eszelős történet arról, hogyan válik valaki mániákussá, hogyan nézik ezt végig a körülötte élők (mert valahol nekem ez a két író kapcsolatáról – barátságáról is szól). Ebben az írásában is van minden, boldogság, szex, válás, gyilkosság, rendőrök, terrorizmus. 

Írják róla, hogy ínyenceknek való könyv. 

Vegyes ízeket éreztem közben. 

Viszont van egy érdekes szereplője a könyvnek, Maria Turner, aki eredetileg Sophie Calle: Az írót lenyûgözik Calle tervei, s megkéri a mûvészt, hogy felhasználhassa története egyik szereplõjeként (a magyarul is megjelent Leviatán címû regényben Marie). Calle belemegy a játékba, ami a valóság és a fikció viszonyát különös fénybe állítja. Auster ugyanis nyilvánvalóan továbbszövi Calle történeteit. Calle pedig „ha a valóságot be lehet emelni a fikcióba, a fikciót miért ne lehetne beemelni a valóságba” háttérgondolattal elkezdi megvalósítani a saját életében az Auster által Marie-nak tulajdonított fiktív szerepeket.
Róla itt: Sophie Calle