Háy János: A bogyósgyümölcskertész fia

-Te tüdőre szívod?- kérdezte a haverom.
-Persze- mondtam határozottan, bár csak a számban tartogattam a füstöt, számoltam háromig, aztán kifújtam, mintha megjárta volna már a testet.
-Én is- mondta a haverom, mert ő sem.

Jancsi, neked a szemed sem áll - állhatott jól, még annak idején, amikor Juliskákat kerestél és gondolatban verekedtél és a nagy betűs életre készülődtél. Egyikőnknek sem állhatott jól. Én ugyan kislányként, de mégis hasonló módon próbáltam felkészülni mindarra, ami most így a múló időben, már csak halvány mosolyt tud csalni az arcomra. De rácsalja és nevettem, sokat nevettem újra, együtt veled, a visszaemlékezések a retró érzések hömpölyegében.
Két „film” ment a fejemben miközben olvastam. Az egyik Háy bogyójából termett, a másik a saját, Trabantos család-élményem maratoni sorozata. A trabi kombi volt, mert hogy horgász familiából származom ám én – UC-04-47 – sosem felejtem és abba sok cucc fért és a gátoldalon is felment , még ha sár volt, akkor is. Nem úgy, mint például a Wartburg. Sátrunk volt, mert apám rendszeresen megnyerte a horgászversenyeket és minden matrac meg pumpa meg összecsukható kemping asztal, az ő harcsás-pontyos stb. eredményeit dicsérte. Esténként a minivizor tévé legkisebb darabján még a meséket is nézni tudtuk, mert a trabi akkumulátora még erre is képes volt. A Körös-part legalább akkora szenzáció volt mint a balatoni nyár.  A szakszervezeti üdülő rendszeres nyári látogatásakor, már útközben csak a hülyeségeken járt az eszünk. Bátyám van és nagy kópénak számított a "hogyan verjük át a kis húgunkat" versenyben. Utazáskor, a trabi ablakán kibámulva mindig ment a csata. Választottunk, az akkori szerény felhozatalból, valamilyen menő autó márkát és azt játszottuk, ki lát többet belőlük.Nem voltam egy nagy fan az autók terén és győzelmeim elenyészőek voltak. Ha pedig vadnyugatos filmet néztünk, évekig összetudtunk azon veszni, ki legyen az indiánokkal és ki a kovbojokkal. Vérre menő harc volt és én csak azt bizonygattam egyfolytában, hogy indián CSAK ÉN lehetek, mert szemüveges Winnetou nem létezik.  Óh, azok a régi évek, anyám folyton a Bródy dalt dúdolta, mert hosszú évekig Balatonföldváron volt a mi óceán partunk. Tudjátok, a vidékieknek óceán, ahogy Háy is mondja. 

Azóta, azt a bizonyos tojáshéjat már elhagytam valahol útközben, de a minap megnéztem és bizony örültem, hogy a fejem lágya még...
Nagyszerű könyv!
Jó kedvre derít ( Dzsimi Hendriksz és a fokhagyma) és csak a szépre emlékezel(m)…