Elias Canetti: Káprázat

Lassan összejön a kis baráti kör… 
José úr, Sommer úr és most itt van már Kien úr is. 
Csak mindenki hagyjon nekem békét! 
Egy önpusztító groteszk társaság. 
De nagyon szerethetőek. 
Aztán van még egy nő, aki ocsmány, közönséges, korlátolt és emberi szó nem jön ki a száján, de ő végül is nem olyan lényeges. 
Mielőtt – mi nők – falhoz vágnánk a könyvet, de úúúgy, hogy a szemünk is bele káprázna, előtte tegyük félre büszkeségünket, mert a könyv NEM rólunk szól. 
Azért az igaz, hogy az utolsó kb.100 oldalban meg vagyunk említve: 
Éppen ezért nődhöz te se légy túl kedves ezentúl és sose mondd el, amit tudsz, többé néki egészen: egy részét mondd csak, de sokat titkolj el előle…rejtve, ne nyíltan térj bárkáddal a drága hazába, úgy köss ott ki, hisz asszonyban már senki se bízhat. 
Káprázatunk mégis Peter Kien. 
A világtól és még önmagától is elszigetelt tudós professzorral járjuk végig a poklok poklát. 
Álmok, víziók, beszélő, harcoló könyvek. 
Néha a fej – világ nélkül van, néha a világ van fej nélkül, de a végére megismerjük a hogy milyen a világ – a fejben.

A könyv eredeti címe: Kant tüzet fog 
A regény fõhõsét, akit ma Kien néven ismer a világ, az elsõ vázlatos fogalmazványok idején még csupán B.-vel jelöltem. B. a “Büchermensch”, vagyis a könyvmoly rövidítése volt. Olyannyira csak a könyvmolysága lebegett a szemem elõtt, hogy emberi vonásai messze háttérbe szorultak emögött. – mondja Canetti.

Végül, maradt a Kien név. 
Ez megnyugtató nekem.