Agota Kristof: Trilógia

Nehezen szólalok meg… 
Nagyon mélyről kellett feljönnöm a végén. 
Felzaklatott és lenyűgözött, romba dőltem és valahogy azt éreztem, hogy hiába is áll a végén össze a kép, nem lesz felsóhajtásom. 
De végig elhittem. Néhol jobb lett volna ha nem.

Mind a jó és mind a rossz határtalan tud lenni.

A házak és az élet fölött 
szürke könnyű köd 
szememben a fák 
jövendő leveleivel 
vártam a nyarat 
legjobban 
a port szerettem a nyárban fehér 
meleg port 
bogarak és békák fúltak bele 
mikor nem hullt eső 
heteken át 
rét és violaszín tollak a réten 
megnőnek 
madarak a kutak nyakát 
fűrész alá fekteti a szél 
szögek 
zárják az ajtókat vernek rácsot 
hegyesek és tompák 
az ablakokra körbe-körbe 
így épülnek az évek így épül 
a halál 
(Ágota Kristóf.: Szögek)


További írások: Bódi Katalin írása
Minden könyvvel, amit olvasok, együtt élek napokig, mindet meggyászolom, ha befejeztem, s még sokáig idézem magamban az általa megteremtett helyeket és szavakat. Agota Kristof Trilógiáját két éjszaka alatt olvastam végig, szinte ugyanazzal az olvasási dühvel, ami gyermekkoromban jellemzett, s ami manapság már aligha megvalósítható