Kertész Imre: A néző Feljegyzések 1991–2001

Van néhány gondolat a könyv elején, ami nagyban meghatározta az olvasásomat, a 10 év naplójához való hozzáállásomat. A lényege az (számomra), hogy mindent ami vele történt, kívülállóként élt át. nem élem át eléggé, mintegy a nézője vagyok csak mindennek. Tegnap még nem és nem tudom, hogy holnap, de ma úgy gondolom, hogy még akár igazsága is lehet a szavainak. De én őt elfogultan olvasom. Ez azt jelenti, hogy nem feltétlenül akarom érteni, vagy megérteni amit mond, hanem (csak)  ismerni szeretném, tudni szeretnék róla. Az igazságát pedig abban látom, vagy akarom látni, hogy ez a nézői helyzet akár védelemként is szolgálhatott (volna) az életében. De csak volna, hiszen minden írása a megtörténtekről szól, az átéltekről, megéltekről. Arról, hogy akin rajta volt a csillag, az sosem tudja azt levenni. Egy interjúban, ha jól emlékszem azt mondja, hogy nem látja értelmét, hogy ezt a naplót kiadják. Én meg azt gondolom, (igaz, sosem tudtam értékelést, véleményt írni a könyveiről), hogy minden könyve fontos könyv. Meg azt is gondolom, hogy néha tényleg jó, jó lenne a velünk történteket csak nézni, értetlenül, érdektelenül, érzéketlenül. Azt hiszem, most sem sikerült elmondanom, hogy mit is gondolok róla. Legyen a mentségem az, amit a Mentés másként kötetnél írtam: jobban megértem őt, mint ő értene engem és ezt is megértem. Valahogy így, még ha ellentmondásba is keveredek magammal.