Keresztury Tibor: Temetés az Ebihalban

Úgy mentem könyvtárba, hogy előre eldöntöttem, ha legalább egy idei kortárs magyar széppróza bent lesz (valami csoda folytán), akkor azt jelnek veszem. Ezt a jelet most nem mindenki érti, de nem is lényeges. Mert, ugyan hármat is találtam, de ebből kettő nem igazán érdekel. Ilyenkor van az, hogy keressek valami magyarázatot, vagy új jelet. A minap egy vers kapcsán megtudtam (talán tudtam is már), hogy a galambok sosem ülnek a verebekhez. Ha ez így van, akkor üljön egy galamb egy veréb mellé, az nekem most segítség lenne. Csak galambokat láttam. De, hogy a könyvről is mondjak valamit, Kereszturytól a Literán olvastam egy futásról szóló írást és ez megmaradt a fejemben. Kerestem a többit, így akadtam az ebihalra és reméltem, hogy nem csalódom majd. És így is lett, mert én ugyan gyalogos fajta vagyok, tömegközlekedési eszközön igen ritkán ülök (itthon soha), de most felszálltam a HÉV-re, meg a buszra stb. és vállaltam az ezzel járó kényelmetlenségeket, netán kellemetlenségeket. Például, hogy majd lökdösnek, tömeg lesz, ellenőr jön (jogos, hogy jön, de nem szeretem, ha ellenőriznek), rálépnek a lábamra és ilyesmik. Így is történt, sőt még ennél is több. Embertörténeteket láttam, kilátástalan, megunt, élő-halott utasokat, keserűséget, hiábavalósággal teli mindennapokat. Halmozhatnám tovább a szavakat, de mielőtt végleg lemondanátok a könyvről (mert kinek kell ez?) elmondom, hogy a kisrealista történetek úgy jönnek egymás után, hogy egyikből a másikba, fanyarul ugyan, de átmosolygod magad. Néha fel is nevettem. Sírva vigadtam ( jaj egy közhely, de igaz). Másokon szórakoztam úgy, hogy közben egy voltam közülük, ugyanabban a show műsorban. Zúdult és zajlott, összeomlott és felépült a világ közben. De biztonságban voltam, mert az író egy pillanatra sem hagyott magamra. Szóval vele futottam, fesztiválokon voltam, politizáltam, kritizáltam, temetkeztem, verekedtem, rendszert váltottam, majd válságban voltam, ettem-ittam, jól-rosszul éltem. Egyszóval (kettővel): világot láttam.

Nincsenek megjegyzések: