Ember Mária A Holocaust a magyar prózairodalomban írásából: Amikor az elhurcolás és elpusztított zsidóság maradéka Budapesten 1945 január végén, február közepén előbújhatott rejtekhelyeiről, illetve kiszabadult a gettóból, amikor április közepétől kezdtek hazatámolyogni a lágerek túlélői – akkor kezdődik az európai nagy zsidó gyilkosság magyarországi prózairodalma. Mindjárt ez a mondat – bármily tágasan igyekeztem is megfogalmazni – vitát válthat ki, ellene vethetik, hogy számosan voltak, akik még az események alatt naplót vezettek: ám én ezzel a mondattal csupán annyit kívántam megállapítani, hogy Radnóti Miklóshoz fogható méretű, színvonalú, előrelátású jelenség a magyar prózairodalomban nem volt, aki már évek óta a halálra ítéltség biztos tudatában élt, s akinek életműve az erőltetett menet(ek) és saját tarkón lövésének írói rögzítésével le is zárult. Hatni, szabadon hatni persze Radnóti Miklós felülmúlhatatlan versei is csak a háborút követően kezdtek – és azt követően, hogy az abdai tömegsírban, a viharkabátja zsebében megtalálták a noteszét. Hatni, ha nem is ugyanabban az értelemben, azok a naplók akkor kezdtek, amikor publikussá váltak, s ez a romokban heverő országban a kezdeti demokratikus fejlődés ellenére sem volt egyszerű.
Felsorolásképpen leírom az Ember Mária által megemlített magyar holocaust prózairodalmat:
A legelső a Szabadság hasábjain megjelent Zelk Zoltán visszaemlékezések.
1945-ben az első szabad könyvnapon Kassák Lajos: Kis könyv haldoklásunk emlékére napló. Megemlíti Márait, Nagy Lajos pincenaplóját, Tersánszky Józsi Jenő naplóját, Füst Milán naplótöredékét, Kemény Simon naplóírását is. Továbbá Déry Tibor 1946-ban megjelent Alvilági játékok kisregényét, Szép Ernő Emberszag című riportkönyvét, Zsolt Béla Kilenc koffer című művét, amelyet 1947-ben kezdett közreadni a Haladás című híres lap. De Zsolt Béla felesége, Ágnes is 1948-ban Éva lányom címmel közreadja az Auschwitzba elhurcolt és véletlen megmaradt gettónaplót, amit a lánya írt. Vagyis más kortárs gyereknapló is ki lett adva azokból az időkből, nem csak Anna Franké vagy David Rubinoviczé.
De sorolja tovább is: Fedor Ágnes Különös karnevál , Örkény István Lágerek , 1958-ban Keszi Imre Elyzium regénye is megjelenik, Betlen Oszkár Élet a halál földjén című könyve is csak késleltetve jelenhetett meg. 1964-ben Cseres Tibor Hideg napok , Karinthy Ferenc Budapesti tavasz . 1974-75 a magyar próza új hulláma: Ember Mária Hajtűkanyar , Kertész Imre Sorstalanság , Gyertyán Ervin Szemüveg a porban , Moldova György A Szent Imre-induló , Bárdos Pál Az első évtized című esszéregénye. Továbbá Fekete Gyula Az orvos halála , Gáll István A napimádó szerelmi regénye, Fejes Endre Rozsdatemető , Csurka István Házmestersirató , László Bencsik Sándor Történelem alulnézetben című szociográfiája.
Az igazság kedvéért meg kell mondanom azonban, hogy e témáról szólni még mindig könnyebben lehetett, mint szólni a magyar hadifoglyok sorsáról a Gulág-szigetvilágban, mint felemlegetni azokat akik 1945 kora tavaszán „kicsi robotra” hurcoltak el a szovjet lágerek valamelyikébe, vagy akár azokról írni, akiket 1951-ben a Hortobágyra telepítettek ki, mint „osztályellenséget”. Volt olyan hazai internálótábor – Recsk –, amelynek a létezését hivatalból is tagadták. Vagyis tabu, tabu hátán.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése