Lionel Shriver: Beszélnünk kell Kevinről

(a könyv elolvasása és a film megnézése után) A fikció valósága vagy a valóság fikciója? Mert azt már nem mondhatjuk, hogy de kérem, ez túlzás, ilyen nincs. Talán pont ilyen sztori nincs, de hasonlót már láttunk.
Én is ilyen pszichopata lennék, ha ilyen anyám lenne és én is ilyen pszichopata lennék, ha ilyen fiam lenne. Már a levegő is mérgezett, ehhez már nem is kell sok(k), hogy ez a reality-show mindannyiunkat letaglózzon. Ranschburg Jenő mondta régebben, hogy „már a hároméveseken is kimutatható a pszichopátia összes tünete: pszichopatának születni kell”.
Ehhez a születéshez, már csak a környezet hatása, egy nem várt gyermek, hajszolt, de boldogságra törekvő élet szükséges. Itt minden adva van. És sok minden hiányzik, ami ezt a „levegőtlen” létet enyhíthetné. Hiányoznak a könnyek, nincsenek igazán nagy drámák, kitörő konfliktusok, nincsenek „vérremenő” és felszínre hozott, megrágott, átbeszélt krízisek. A viták, a „veszekedések”, néha célratörőbbek, feltáró jellegűek lehetnek és még ha nem is kellemes helyzet, de végre szókimondásra és nem a tehetetlenségbe vezet. Egyfajta várakozás van, hogy majd jön valaki és megoldja azt a mindenki lelkét puszító helyzetet, amiben haldoklik ez a család. Egymásban generálják a rossz érzéseket, és a jóra való szándékok elsikkadnak az érzelemmentes pillanatokban. Pedig itt vannak érzelmek, a harag, a gyűlölet, a kétség is az, de az elfojtás, a tanácstalanság sokkal nagyobb erővel bír. És ott a félelem. Az anya félelme önmagától, az eddigi életének elvesztésétől, a másik, az új életének megélésétől. Félelem a fiától, a férj elvesztésétől, önmaga elvesztésétől.

Úgy vettem kézbe a könyvet, hogy fogalmam nem volt miről szól. Én csak a filmet akartam megnézni, azt vártam, hogy bemutassák végre az itteni moziban is. De nem tudtam, hogy mi a témája, viszont Tilda Swinton az egyik kedvenc színésznőm és tőle mindent megnézek. A könyvet kölcsön kaptam és nagyon lassan, „egyre fogyó levegővel” olvastam végig. 

Közben azon gondolkodtam, hogy Lionel Shriver vajon hogy vagy honnan bírta ezeket a sorokat előhozni? Annyira aprólékos és részletes minden mondata, az egész történetre folyamatos feszültség telepszik és onnan körbeveszi az olvasót is.
Vagy néhány oldal után leteszi az ember vagy a „fogságába” kerül, de amennyire érzelemsivár ill. elfojtott érzelmekkel teli, annyira nagy hatással van az olvasóra.
Jól megírt könyv, és mielőtt a filmet megnéznéd, azelőtt olvasd el. A kettő együtt még jobb!