A humorhoz sok minden kell. Intelligencia, ön és
emberismeret, gazdag érzelemvilág, érzékenység. Lehet ócska poénokat mondani,
de azon nem gondolkodunk el. Az marad meg, amit magunkban is megtalálunk. A jó
humorhoz érzék kell és ennek belülről kell jönnie. Woody A. nem egy mindennapi
figura, mégis olyan öniróniával rendelkezik és ezt úgy tudja megmutatni, hogy
az ember képes hasonlóvá válni miközben hallja, olvassa. A hadseregből kiszuperáltak. Azt írták a
papíromra, hogy HET. Háború Esetén Túsz lennék.Tud
csetlő-botló szerencsétlen lenni, nevetségessé válni és ezzel éli túl az élet
okozta gyötrelmeit. Az életet két részre osztom:
Rettenetesre és nyomorúságosra. A humor
felold-megold, átemel kínos helyzeteken, közel visz a másikhoz. Emberivé tesz
és emberibbé válik tőle a világ. Woody A. és Annie párbeszéde mindamellett,
hogy mosolyra fakasztó, mély filozófiával rendelkezik. Jó kis tanulmány a férfi
– nő kapcsolatról, a hogyan beszéljünk el egymás
mellett – ről , az én megértenélek ha te megértenél helyzetekről.
Ez a könyv az Annie Hall című remekmű forgatókönyve, amit Woody Allen rendezett és ő írta a forgatókönyvet is. Főszereplő társa Diane Keaton (Diane Hall), akivel meglehetősen viharos élettársi kapcsolatban élt. A filmet 5 Oscarra jelölték, de W.A. nem tart igényt efféle megbecsülésre és nem ment el átvenni a kis kopasz szobrot. Még ha ez valami különleges alkalom lenne, vagy ilyesmi, elmennék. De nem túlzottan érdekel egy kis kopasz emberke mozdulatlan szobra. Inkább valami olyat szeretnék, aminek hosszú, szőke hajfürtjei vannak.
Aki még nem látta a filmet, egy jó tanács: Woody szinkronhangja nagyon eltalált (Kern András) és bárhol meglátom őt, Kern hangját hallom, de W.A. -t hallani kell a saját hangján is. W.A. egy megosztó alakja a filmszakmának, mégis bátran ajánlom mindenkinek az Annie Hall-t.

színes, magyarul beszélő, amerikai vígjáték, 93 perc, 1977 

rendező: Woody Allen
forgatókönyvíró: Woody Allen, Marshall Brickman
operatőr: Gordon Willis
díszlettervező: Robert Drumheller, Justin Scoppa Jr.
jelmeztervező: Ralph Lauren, Ruth Morley
producer: Charles H. Joffe, Jack Rollins
executive producer: Robert Greenhut
társproducer: Fred T. Gallo
vágó: Wendy Greene Bricmont, Ralph Rosenblum
szereplő(k):
Diane Keaton (Annie Hall)
Woody Allen (Alvy Singer)
Tony Roberts (Rob)
Carol Kane (Allison)
Paul Simon (Tony Lacey)
Shelley Duvall (Pam)
Janet Margolin (Robin)
Colleen Dewhurst (Mom Hall)
Christopher Walken (Duane Hall)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése